A jármű a Kiserdősor utcából hajtott ki a Tóth Malom utcába, amikor az Opel megcsúszott és a közelében lévő villanyoszlopnak csapódott. A balesetben két fiatal
Fákat csavart ki, tetőket bontott meg és tépett le a hidegfronttal érkező zivatarlánc Soltvadkerten és Bócsán. Az orkán erejű szél leszakította Soltvadkerten a régi malom
Egymásba rohant két személygépkocsi az 53-as főút Kiskőrös és Akasztó közötti szakaszán. A balesetben vétlen Suzuki személyautó Kiskőrös felől haladt Akasztó felé, amikor a sűrű,
Az állat elütése után az autós megállni szándékozott ahogyan azt a mögötte érkező is tette. A szintén Hódmezővásárhely felé tartó motoros viszont már feltehetőleg későn
Az augusztus 20-i ünnepi munka- és pihenőnapok rendjét a Kormány rendeletben szabályozta. Ennek megfelelően a Polgármesteri Hivatal munka- és ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint módosul: 2020.
Egy kamion és egy személyautó ütközött frontálisan az M5-ös autópályán, Kiskunfélegyháza határában. Szeged felől haladt a török rendszámú kamion, amikor valószínű a sofőr elaludt, a
Kedden kezdődnek a Kisfaludy2030 program utalásai, és a hónap végéig minden jogosult megkapja a fejlesztési támogatást – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel kedden.
Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a „CURIOSITAS – Kíváncsiság” fantázianevű torta viselheti idén a kitüntető címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a JÓkenyér cukrászat csapata
Súlyos baleset történt egy két héttel ezelőtti tragédia helyszínétől mintegy 50 méterre, akkor egy 31 éves bajai tűzoltó halt meg. Egy személyautó Baja irányába tartott
A nyílt társadalom ideológiái: a kommunizmus, a liberalizmus, a globalizmus és a rasszizmus “A nyílt társadalom projekt jól láthatóan a végkifejletéhez közeledik, a rasszizmus nyílt