Ketten sérültek meg, amikor két autó ütközött össze a Csongrád melletti 451-es főúton, a bokrosi leágazásnál. A Peugeot Kiskunfélegyháza felé haladt, amikor a neki jobbról,...
A kormány döntése nyomán megkezdődhet a szentesi Kurca-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítésének előkészítése – közölte Farkas Sándor miniszterhelyettes (AM), a térség országgyűlési képviselője és...
Egy személy sérült meg, amikor buszmegállónak ütközött, majd árokba hajtott egy autó Csongrád határában. A Kéttemető úton a város felé haladt az autó, amikor letért...
Árokba borult egy személyautó az 55-ös főúton, Mórahalom és Szeged között, a sofőrt kórházba szállították. Az autó Szeged felől haladt Mórahalom irányába, amikor egy jobbra...
Csongrád Városi Önkormányzat a Belügyminisztérium által meghirdetett illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemére 7.857.818 Ft vissza...
Elkészült a Kisteleki Agrárlogisztikai Centrum, amely 2 üzlethelység mellett, hűtőkamrákkal felszerelve, valamint egy piaccsarnok kialakításával, illetve szabadtéri árusítóhelyekkel, közlekedőterekkel, parkolóval, és kerékpár tárolóval várja majd a termelőket...
Három személyt szállítottak a mentők kórházba annál a balesetnél, amely a 47-es főút elkerülő szakaszán történt Hódmezővásárhely Rárósi út kereszteződésénél. Az Opel személyautó Rárós irányából...
Kerékpáros fordult egy autó elé Hódmezővásárhelyen. A baleset a 47-es főút elkerülő közelében történt a Bodzási úton, ahol egy város irányából közlekedő középkorú férfi be...
A Hársfa utcán haladt a személygépkocsi, amikor vezetőjét valószínű elvakította a szemből sütő nap és nekiütközött az út szélén parkoló kisteherautónak, amit több méterrel előre lökött....
Az új, 200 m3/d kapacitású szennyvíztisztító telep a kommunális, lakossági szennyvíztisztító telep mellett került megépítésre, így az ipari parkból érkező szennyvizek ipari kezelése helyben tud...