Egy kerékpáros hajtott autónak Csongrádon, a Fő utcán. Információnk szerint a Dózsa György tér felől haladt a személyautó, amikor az útkereszteződés előtt megállt. A neki...
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök súlyos balesetet előzhettek meg azzal, hogy egy szabálytalanul vontató járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból az M5-ös autópályán. A megyei rendőr-főkapitányság ügyeletére...
Csongrád Város a Tehetségekért Alapítvány pályázatot hirdet szociálisan rászoruló, főiskolai, egyetemi tanulmányait Magyarországon folytató, nappali tagozatos, tehetséges csongrádi tanulók számára. A pályázat célja a Csongrád városban...
Október 16-án dr. Kiss-Rigó László püspök szentmise keretében avatta fel a felújított plébánia épületét. A szentmise tanító részében a szentírás egy példázatának magyarázatában arról beszélt,...
A mindszenti idősotthonnal kapcsolatos összevonást Márki-Zay Péter kezdeményezte, most pedig a mindszenti képviselő-testületre mutogat. Nekünk a mindszenti idősek biztonsága az első, ezért a továbbiakban sem...
A baleset 2022. október 17-én valamivel 2 óra előtt történt a 4521-es út 22-es kilométerszelvényének térségében, egy földúton. Egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények közt fának...
Garázdaság miatt indult eljárás egy szentesi férfi ellen, akit kitiltottak az egyik helybeli sörözőből amit sérelmezett. Az ügyet a nyomozók a napokban zárták le. A...
Két motoros tartott Szeged irányából Orosháza felé amikor a hódmezővásárhelyi 47-es számú főút bodzási úti körforgalomnál az egyikőjük balesetet szenvedett. Úgy tudjuk a balesetet szenvedő...
Egy személy sérült meg, amikor átrepült a szalagkorláton egy luxusautó az M5-ös autópályán Kecskemét térségében.Szeged felé haladt a személyautó, amikor a sztráda jobb oldali szalagkorláton...
A szüret kezdete a gazdák számára az egyik legfontosabb esemény. Az időpont kiválasztását, hogy mikor kezdődjön, a szőlő fajtája határozza meg annak függvényében, mikorra válik...