Második rendezvényét tartotta meg a KÖSZI programsorozat a Kisréti Fogyatékkal Élők Otthonában, ahol ezúttal a színházi élményé volt a főszerep. A meghitt hangulatú esemény ismét...
A Csongrádi Színtársulat, vagy ahogy sokan ismerik, a CSOSZI, igazi diadallal készül bemutatkozni Szegeden: június 19-én teltház előtt játsszák Agatha Christie izgalmas krimijét, a Hétvégi gyilkosságot. A város...
Fiatalokkal telt meg a Kultik Mozi Szentesen, ahol a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Szentesi Rendőrkapitányság szervezésében levetítették Hajnal Gergely „Szabadító” című dokumentumfilmjét. A különleges vetítés célja...
Nagy érdeklődés övezte dr. Fazekas Sándor korábbi agrárminiszter csütörtöki előadását a pusztaszeri Magyar Birtokon, ahol a mesterséges élelmiszerek kérdéskörét járta körül a hallgatóság előtt. Az...
Folytatódik az „Imaházi Esték” rendezvénysorozat Szentesen: 2025. május 30-án, pénteken 18 órától egy izgalmas történelmi előadásra várják az érdeklődőket a Református Imaházba....
Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház, a teátrum hat-hat produkcióból álló felnőtt és gyermek, valamint négy előadásos ifjúsági bérletet kínál a nézőknek,...
Május második hetében három estén keresztül garantált a szórakozás Csongrádon: a Csongrádi Színtársulat színpadra viszi a legendás vígjátékot, a Hippolyt, a lakáj-t. A kétfelvonásos darabot május...
Vasárnap délután ötödik alkalommal adták elő Csongrádon a „Passiójáték” című darabot, amely idén egy kibővített, másfél órás változattal várta a közönséget, ennek megfelelően a cím...
Pályázati és kommunikációs tanácsadás szerepel annak a vármegyei civil roadshownak a témái között, amelyre a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ indul március 19-én szerdán....