Csongrád

Dömötör Csaba miniszterhelyettes Csongrádon

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese és Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára tartott közös sajtótájékoztatót, majd fórumot Csongrádon a közelgő önkormányzati választással kapcsolatban. Elhangzott, a helyi Fidesz számára a felkészülésről szól majd a következő öt év, a céljuk pedig az, hogy a város fejlődése töretlen maradjon.

Minden körzetben sikerült a Fidesz-KDNP szövetségnek képviselőjelöltet állítania a városban, a céljuk az, hogy ez a szövetség minél sikeresebben szerepeljen, de az előttünk álló öt év egyben felkészülés is már a következő ciklusra. – A képviselőjelöltek mindent meg fognak tenni, hogy jól szerepeljenek, ezzel együtt egy munkás felkészítési időszak következik nekünk a városban. A célunk, hogy 2024-re kineveljük azt az új személyt, aki a polgármesteri címre is alkalmas lehet – emelte ki Farkas Sándor.

Dömötör Csaba rámutatott, olyan városvezetést kell választani az októberi önkormányzati választáson, amelyik képes együttműködni a kormányzattal. – Olyan vezetőkre van szükség, akikben megvan a kellő bátorság, hogy a saját települését a nyertesek között tartsa és sikerüljön saját városát megerősíteni – mondta el a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese.

A politikus az ország gazdasági növekedésére is kitért, elmondta, ez biztosítja, hogy több támogatás jusson a családoknak, az úthálózat fejlesztésére vagy az oktatási intézmények megújítására.

A középvárosok jövőjével kapcsolatban elhangzott, ahogy más méretű települések is, továbbra is számíthatnak a kormány támogatására. – A térségben nagyon fontos az utak felújítása, erre is jelentős források állnak majd rendelkezésre, de a közbiztonság megerősítésére is figyel a kormány. Külön kiemelném a turizmust, ami még nagyobb fejlesztési támogatásra számíthat a jövőben – húzta alá Dömötör Csaba.

Ugyan a városban nem állított polgármester-jelöltet a Fidesz, ez azonban nem fog negatívan hatni a választási kedvre, véli Farkas Sándor. A miniszterhelyettes elmondta, a helyi csapat sikeres szereplésére számít, emellett pedig Gyovai Gáspár is előkelő helyen szerepel a megyei listán, így a források elosztásánál megyei szinten is tudja hallatni a szavát Csongrád érdekében.

delmagyar.hu alapján



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

XIV. Sárkányos Pünkösd Csongrádon – Újra vízre szállnak a csapatok!

cs3-szerkeszto

Zajlik az éves karbantartás a csongrádi uszodában

cs3-szerkeszto

„Stelázsi” ami több mint egy tankonyha – Önálló életre nevelés Csongrádon a Kisréti Otthonban

cs3-szerkeszto

A sakk összekötötte a világgal – a csongrádi Nagy Noémi 30 évesen a „nemzetközi elitben”

cs3-szerkeszto

35 éves fennállását ünnepelte a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

cs3-szerkeszto

70 felett is világszinten versenyez Tari László, akinek a víz az élete és nem engedi el soha

cs3-szerkeszto

Van jövő, ha akarsz tenni érte – A csongrádi Gulyás Norbi álma már valósággá vált

cs3-szerkeszto

Laczkó Zsolt: Egyszerűen senkik vagytok!

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto