Maroslelén tartotta meg megyei tagozati ülését a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ). A tanácskozáson a térség településvezetői több, az önkormányzatokat és a helyi lakosságot közvetlenül érintő problémáról is egyeztettek – számolt be Drimba Tibor, Maroslele polgármestere.
Az ülésen részt vett Dr. Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke, Dr. Gyergyák Ferenc főtitkár, valamint Szabó István polgármester, megyei tagozatvezető is. Drimba Tibor beszámolója szerint szó esett arról, hogy a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség együtt kíván fellépni a települések érdekeinek képviseletében.
Drimba Tibor tagozatvezető-helyettesként több helyi problémát is a résztvevők elé vitt. Kiemelte a térség nyolc települését érintő arzénos ivóvíz ügyét, valamint a gazdákat sújtó vízhiányt és annak lehetséges megoldását.
A maroslelei polgármester emellett felvetette a gyermekétkeztetés áfájának csökkentését, amely szerinte segítséget jelentene a családoknak. Szóba hozta a pályázati rendszerek és az elszámolások hatékonyabbá tételét, valamint az önkormányzatok finanszírozási rendszerének módosítását is.
Drimba Tibor kifejtette továbbá, hogy abban bíznak, hogy a TÖOSZ a többi önkormányzati szövetséggel együtt eredményeket tud elérni a felvetett ügyekben. „A nyitás részünkről megvan!” – fogalmazott Maroslele polgármestere.
FOTÓK:
.
Fotók: Drimba Tibor
- Hirdetés -








