Kék Hírek Térség

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség két férfival szemben, akik a vád szerint védett és fokozottan védett állatok illegális preparálásában működtek közre. Az egyik vádlott tanyáján nagyszámú kész és félkész preparátum, valamint több száz madártetem került elő.

A vádirat szerint az egyik férfi évek óta preparátorként dolgozott, és Csongrád-Csanád vármegyei lakóhelyének környékén maga is gyűjtött, illetve másoktól vett át elhullott, védett és fokozottan védett állatokat, jellemzően madarakat. A másik vádlott, egy madárvédő civil szervezet munkatársa is rendszeresen adott át neki példányokat, a szükséges előzetes hatósági engedélyek nélkül.

A preparátor a megszerzett állatokat egy vármegyei tanyán dolgozta fel vagy tárolta későbbi preparálás céljából. A vád szerint a kitömött állatokat többnyire online hirdetések útján értékesítette, de azokból vádlott-társa szervezetének is juttatott.

A házkutatás során a nyomozók nagyszámú kész és félkész preparátumot, valamint több száz madártetemet találtak. Ezek együttes természetvédelmi értéke meghaladta a 21 millió forintot, míg a vád szerint a preparátor által illegálisan megszerzett valamennyi egyed természetvédelmi értéke megközelítette az 50 millió forintot.

A másik férfinál tartott kutatás során egy vadászfegyver, két pisztoly és több mint félezer töltény is előkerült, amelyek tartására a vád szerint nem rendelkezett engedéllyel.

A Szegedi Járási Ügyészség a két férfival szemben – felelősségükhöz igazodóan – többek között természetkárosítás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat. Bűnösségükről a Szegedi Járásbíróság dönt majd.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Fafaragással a lelki békéért – különleges workshop indul Hódmezővásárhelyen!

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: „A magyar ember szabadságvágyát nem lehet elhallgattatni!”

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Újabb csavar a megtámadott szentesi mentők ügyében: az ellátott támadta meg az egészségügyi szakembereket

cs3-szerkeszto