Őszi napsütés, rotyogó káposztás ételek, ostorcsattogás, zene, tánc és rengeteg mosoly töltötte meg a hétvégén Csongrádot, ahol 17. alkalommal rendezték meg a Szüreti Hétvégét.
A programok már pénteken elkezdődtek, méghozzá rögtön a legkisebbek nagy örömére. A Truffaldino Bábszínház öt mesedarabbal érkezett, így a gyerekeké volt a főszerep a hétvége nyitányán. A mesék után sem csendesedett el a rendezvény, mivel a Fivérek fergeteges hangulatot teremtettek, és gondoskodtak arról, hogy igazán lendületesen induljon a 17. Szüreti Hétvége.
Szombaton 13 órakor Bedő Tamás köszöntötte a vendégeket. Beszédében kiemelte, hogy a Szüreti Hétvége hosszú évek óta Csongrád őszi programjainak egyik fénypontja. Külön üdvözölte a helyi és vidékről érkező főzőcsapatokat, valamint a zsűri tagjait is.
A megnyitó egyik legmeghatóbb pillanata ezúttal egy olyan emberről szólt, aki hosszú éveken keresztül maga is hozzátartozott a rendezvényhez. Orgovány Gábor minden évben annyiszor csattintott ostorával, ahányadik alkalommal megrendezték a Szüreti Hétvégét. Idén azonban már nem lehetett ott a résztvevők között. Emlékét fáklyával, a kivetítőn megjelenő fényképpel és természetesen ostorcsattogtatással idézték fel. A megnyitó műsorában a Kisréti Otthon lakói is színpadra léptek, akik táncukkal ismét megmutatták, mennyi öröm és energia rejlik a közös szereplésben. A jótékonysági séta megtételét követően pedig Doktor Pisti elmaradhatatlan gitárjátéka is teret kapott.
A szombati nap egyik legfontosabb eleme természetesen idén is a főzőverseny volt. Összesen 25 főzőtársaság regisztrált. A csongrádi csapatok mellett Szentesről, Felgyőről, Gátérról, Tiszaszigetről és Nagybánhegyesről is érkeztek résztvevők.
Nem sokkal egy óra után már szinte mindenütt fellobbant a tűz, előkerültek a bográcsok, lábasok, kések és fakanalak, és megkezdődött a munka. Mivel a főszerep ezúttal is a káposztáé volt, számtalan káposztaalapú étel készült, a hagyományos ízek mellett pedig különleges megoldásokkal is találkozhatott a zsűri.
A háromtagú bírálóbizottságban Bodor István és Makainé Marica mellett idén új zsűritagot is köszönthettek. Nagy László egészen a Vajdaságból, Oromhegyesről érkezett, arról a településről, amely elmondása szerint „a világ legszebb faluja”. Nyolc éve zsűriz nemzetközi szinten, Csongrádon azonban most járt először. A város már első látásra elnyerte a tetszését, és mint elmondta, már most úgy érzi, szívesen térne vissza.
A zsűri feladata egyáltalán nem volt egyszerű. A sokféle ételnél nem csupán az ízek számítottak, hanem figyelték az összhatást és az esztétikumot, a tálalást, az állagot, valamint azt is, megfelelő hőmérsékleten kerül-e eléjük az elkészült fogás.
- hely: Alapítók csapata-Erdők királya cipóban tálalva
- hely: Utazók csapata-Utazók kedvence
- hely: Fő utcai Platánfa Óvoda csapata-Cigány káposzta
Vándordíj: Vad Katicák csapata: Csülkös székelykáposzta
Különleges színt vittek a napba a fogyatékkal élők fellépései és az érzékenyítő programok, amelyek egyszerre tudtak látványosak, szívhez szólóak és elgondolkodtatóak lenni. A gyerekprogramok eközben folyamatosan gondoskodtak a legkisebbek szórakoztatásáról, az uszoda kapui pedig idén is nyitva álltak a rendezvény résztvevői előtt. Az intézmény hosszú évek óta partnere az eseménynek, így mára ez is természetes része lett a szüreti hétvégének.
Az idei hétvége ehhez szinte tökéletes hátteret kapott. Ragyogó őszi napsütés, fantasztikus csapatok, finom ételek és végig remek hangulat várta a látogatókat. A rendezvény ezúttal is sok embert mozgatott meg, miközben megmaradt annak a közvetlen, családias eseménynek. A háttérben rengeteg munka áll. A Szüreti Hétvége magas színvonalú megszervezése idén is Gergely Ildikó nevéhez fűződik, ugyanakkor mindazok munkája hozzátartozik a sikerhez, akik az előkészületekben, a lebonyolításban és a programok megvalósításában részt vettek. A hétvégi program Vastag Tamás koncertjével zárult.
KÉPGALÉRIA:
- Hirdetés -




















