Pusztaszer

Szüreti mulatságra készül Pusztaszer

Igazi őszi mulatságra várják a pusztaszerieket október 10-én: vacsorával, zenével, tánccal és tombolával rendezik meg a Szüreti Mulatságot az általános iskola előtti sportpályán.

A rendezvény 18 órakor vendégvárással és üdvözlőitallal kezdődik, majd 20 órától közös vacsora következik. Az asztalokra többek között sertéshúsleves, birkapörkölt, sertéspörkölt, sós burgonya, savanyúság és sütemények kerülnek.

A jó hangulatról és a hajnalig tartó táncról az Atlantic együttes gondoskodik, az este folyamán pedig tombolát is rendeznek.

A belépő felnőtteknek 10 ezer, 12 éves korig gyermekeknek 6 ezer forint, míg a vacsorára nem jogosító támogatói, illetve sétálójegy 3 ezer forintba kerül.

A szervezők tájékoztatása szerint a szüreti bál teljes bevételét a pusztaszeri gyermekek javára fordítják, így a mulatság nemcsak a közösségi kikapcsolódást, hanem egy jó ügyet is szolgál.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új kenyér, traktorok és fergeteges buli – ezt nem érdemes kihagyni Pusztaszeren!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Jó hír Pusztaszeren: 2027 végéig biztosan működik a hulladékudvar

cs3-szerkeszto

Kormányablakbusz érkezik Pusztaszerre

cs3-szerkeszto

Világbajnok Pusztaszeren: Erdei Zsolttal öklözhettek a fiatalok + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Fiatalok okoznak károkat Pusztaszeren, léphet az önkormányzat

cs3-szerkeszto

Pusztaszeri Komplex Tehetségműhely

cs3-szerkeszto

Megújul a pusztaszeri temető – közel 13 millió forintos támogatást nyert a település

cs3-szerkeszto

Új élet költözik a régi falak közé Pusztaszeren – megkezdődött a parti iskola felújítása

cs3-szerkeszto