Belföld

Ezen a héten is kutya meleg lesz, folytatódik a kánikula

Folytatódik a kánikula: a hét elején általában 30 és 35 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet, míg a hét végén már jellemzően 33-38 fok várható a legmelegebb órákban. Hétfőn még lehet zápor, zivatar, esetleg felhőszakadás, majd csökken a csapadék esélye – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a nap első felében még nagyrészt zavartalan lesz a napsütés, de főként a Dunától keletre előfordulhatnak felhősebb, csapadékos tájak is. Délután másutt is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és ismét többfelé, több hullámban alakulnak ki záporok, zivatarok. Az intenzív csapadékgócokat felhőszakadás, jégeső, valamint viharos széllökés is kísérheti. Zivataroktól függetlenül az északias szél főleg a Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödhet. Délutánra általában 30 és 35 fok közé melegszik fel a levegő.

Kedden sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, zápor, zivatar kevesebb helyen fordulhat elő. Az északias szél nagyrészt mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban döntően 15 és 20 fok között várható, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken, magasabbak a vízpartoknál, a belvárosokban és a magasabban fekvő helyeken valószínűek. Délután 30-35 fok várható.

Szerdán döntően derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, néhol zápor, zivatar nem zárható ki. Az északias szél megélénkül. Hajnalban jórészt 14-19 fokra van kilátás, délután 30-35 fok valószínű.

Csütörtökön derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Az északias szél a keleti országrészben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 13 és 18 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között alakul.

Péntekre derült, napos, száraz idő ígérkezik, a légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz. Hajnalban javarészt 13-18 fokra lehet számítani, délután 32 és 37 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Szombaton derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz, a légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 12 és 22, a csúcsérték 32 és 38 fok között alakul.

Vasárnap is derült vagy gyengén felhős, napos, csapadékmentes időnek van nagyobb esélye. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalra 13 és 23 fok közé csökken, délutánra 33 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto