Aktuális

Családi nappal és díjátadóval zárta a szezont a Kisteleki Testedző Egyesület

Nagyszabású családi nappal zárta az idei szezont a Kisteleki Testedző Egyesület. A hagyományos rendezvény évről évre fontos eseménye a klub életének, hiszen ilyenkor nemcsak a pályán elért eredményeket ünneplik meg, hanem a játékosok, a szülők és a testvérek is együtt tölthetnek egy tartalmas, jó hangulatú délutánt.

A rendezvény résztvevőit Nagy Sándor, Kistelek polgármestere köszöntötte, aki kiemelte, mennyire példaértékű, hogy ez a családi nap továbbra is élő hagyomány a város sportéletében. A program középpontjában ezúttal is a szezonzáró díjátadó állt, hiszen ilyenkor válnak véglegessé a bajnoki eredmények, és a játékosok is átvehetik megérdemelt elismeréseiket.

Az idei évben az U13-as csapat a megyei bajnokság második helyén végzett, míg az U14-es pedig bronzérmet szerzett. A csapatok mellett a korosztályok gólkirályait is jutalmazták. Az elismeréseket, Nagy Sándor polgármester, Domonics János alpolgármester Dancsok Csaba szakosztályvezető, valamint Molnár Róbert, az egyesület vezetője adták át.

A díjátadó mellett természetesen a szórakozásról sem feledkeztek meg a szervezők. A bográcsban gulyásleves főtt, a gyerekeket pedig idén is nagy örömmel várta a minden évben visszatérő amerikai hot dog készítő kocsi, ahol egy üdítővel együtt vendégelték meg őket. A nap során sorversenyek és játékos feladatok mozgatták meg a résztvevőket, így a szülők és a gyerekek együtt kapcsolódhattak ki.

Molnár Róbert az egyesület vezetője eredményesnek értékelte az elmúlt szezont. Mint elmondta, minden korosztályban sikerült csapatot indítani, az ifjúsági együttes közel került a dobogóhoz, míg a felnőtt csapat a negyedik helyen zárt, csupán gólkülönbséggel lemaradva.

– „Mi elsősorban utánpótlás-nevelő egyesület vagyunk. Számunkra az jelenti az igazi sikert, ha a játékosaink magasabb osztályokban folytathatják pályafutásukat. Büszkék vagyunk arra, hogy minden évben több futballistánkat is elviszik magasabb szintre, hiszen ez mutatja meg igazán a munkánk eredményességét. Idén is már négy-öt játékosunk iránt érdeklődnek magasabb osztályú klubok, ami azt bizonyítja, hogy szükség van arra a munkára, amit a szakembereink végeznek, és a futball jövője Kisteleken biztos lábakon áll – fogalmazott.

A családi napra ezúttal is nagyon sok szülő és testvér látogatott el. A rendezvény lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek lássák, a kitartó munka, az edzéseken befektetett energia és a sport iránti elkötelezettség mindig meghozza gyümölcsét. Az elért eredmények és az átadott díjak pedig egyszerre jelentenek visszajelzést az elmúlt év munkájáról és motivációt a következő szezon kihívásaihoz.

FOTÓK:



- Hirdetés -