Csongrád Sport

Jeges kihívás a Körös-toroknál: közösségi csobbanásra hívnak január közepén

Különleges téli élményre készülnek a hideg víz szerelmesei: 2026. január 17-én, szombaton 10 órától jeges csobbanást rendeznek a Körös-toroknál. Az esemény célja az önmagunkkal való találkozás és a közösségi élmény megélése – biztonságos környezetben, szakértői felügyelettel.

A program a Jégmadarak Szeged szervezésében valósul meg, mottójuk pedig sokatmondó: „Egyedül félelmetes, együtt felejthetetlen!” A szervezők hangsúlyozzák, hogy a jeges vízben való megmerülés nem extrém sportolóknak fenntartott kihívás: nyitottság, kíváncsiság és elszántság kell hozzá, nem előzetes sportmúlt.

A résztvevők 9:45 és 9:55 között gyülekeznek, ekkor történik a regisztráció és a felelősségvállalási nyilatkozatok kitöltése. A program 10 órakor eligazítással indul, majd 10:15-től közös bemelegítés következik. A tényleges csobbanásra 10:30-kor kerül sor, amelyet csoportkép és a jeges vízbe való bemenetel előz meg. A merülés után mindenki saját tempóban melegedhet vissza és öltözhet át.

A jeges fürdőzést Nagy Mariann, világbajnoki ezüstérmes jegesúszó, triatlon-, futó- és erőnléti edző vezeti, aki a biztonságos lebonyolításért és a résztvevők felkészítéséért felel. A szervezők meleget teával, fokozatosságot, biztonságot és mosdóhasználati lehetőséget is biztosítanak.

Az esemény azoknak is szól, akik most ismerkednek a hideg vízzel, de azoknak is, akik egy jövőbeli nagyobb kihívásra – például téli Balaton-átúszásra – készülnek. A részletekről és az esetleges frissítésekről a szervezők a Facebook-esemény oldalán adnak tájékoztatást.

.

Borítókép: archív



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltűnt egy csongrádi fiatal, segítsünk megtalálni Józsefet!

cs3-szerkeszto

Apad a Tisza: bezár a Körös-toroki strand!

cs3-szerkeszto

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto