Belföld Térség

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

Újabb háborús pénzügyi döntések körvonalazódnak Brüsszelben – erre hívta fel a figyelmet Szabó István, aki szerint az Európai Unió olyan útra lépett, amelynek árát végső soron a tagállamokkal, köztük Magyarországgal fizettetnék meg.

Szabó István rámutatott: az Európai Unió egy újabb, 90 milliárd eurós hadikölcsönt készül nyújtani Ukrajna számára. Ezzel a háborúval összefüggő támogatások összege már elérné a 270 milliárd eurót, miközben Ukrajna további 800 milliárd eurót követel az uniótól.

„Az Európai Unió ezt csak egyetlen módon tudja finanszírozni: a tagállamok pénzéből. Ez azt jelenti, hogy a magyar forrásokra is szükségük van” – fogalmazott. Hozzátette: szerinte ezzel a döntéssel nemcsak gazdasági, hanem szuverenitási kérdés is felmerül.

Két út közül kell választani

„Az egyik a magyar út, amellyel meg tudjuk védeni a magyar embereket, és a békét tudjuk támogatni. A másik a brüsszeli direktívák útja, amely a hadi gazdaságot és a háborút erősíti” – mondta.

A politikus hangsúlyozta: Magyarországnak ki kell maradnia abból, amit háborús őrületnek nevezett. „Sem anyagilag, sem személyesen nem szabad belekeverednünk. Magyar katonákat nem lehet és nem is szabad ebbe a háborúba küldeni, mert ez nem a mi háborúnk” – jelentette ki.

A tartós biztonságot nem fegyverekkel, hanem tárgyalásokkal lehet elérni

„Békét kell teremteni, és békét csak kizárólag tárgyalásokkal lehet” – fogalmazott, majd hozzátette: álláspontja szerint a béke és a kiszámíthatóság garanciáját a Fidesz–KDNP jelenti.

Szabó István szerint Magyarországnak a saját útját kell járnia, megvédve a magyar emberek pénzét, biztonságát és jövőjét egy háborúval terhelt Európában.

VIDEÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Megszólalt Magyar Péter az üzemanyagárakról: aprópénzzel szúrja ki az autósok szemét

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

A bosszúkormányzás következménye: több száz település maradhat ki a fejlesztésekből

cs3-szerkeszto

Kijózanító pofon: Túl magasak a magyar bérek a pénzügyminiszter szerint

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány szerda éjjel bevallotta, hogy tényleg vissza akarta kérni az angol királytól a lipicai lovakat

cs3-szerkeszto

Europion: csökkent a Tisza Párt támogatottsága szeptemberben

cs3-szerkeszto