Kistelek

Kisteleki fiatalok találkoztak Leó pápával

Nyolcadik alkalommal nyerte meg a területi betlehemes bajnokságot a kisteleki plébánia ministráns-csapata, amelynek jutalma idén is egy különleges római zarándokút volt. A Harmat József hitoktató-kántor vezette csapat az év utolsó napjaiban jutott el a Vatikánba, ahol felejthetetlen élményekben volt részük.

A fiatalok december 31-én részt vettek a pápai kihallgatáson, majd az újévi szentmisén közvetlenül Leó pápa mellett szolgálhattak, ami ritka és megtisztelő alkalom még tapasztalt egyházi közösségek számára is. A kistelekiek sajátos mottóval érkeztek: „Aranyat hoztunk vasfazékkal” – utalva arra, hogy egyszerű eszközökkel, de tiszta hittel és közösségi erővel vitték sikerre a betlehemes hagyományt.

A római út nemcsak jutalom volt a versenyeredményért, hanem megerősítés is: a kisteleki ministránsok példája azt mutatja, hogy a hagyomány, a hit és az összetartás ma is messzire vihet – akár egészen a pápa mellé, a világ egyik legszentebb oltárához.

Alább meg tudja hallgatni a Vatican News podcast beszélgetését a fiatalokkal:

.

.

Fotók: Vatican News



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto

Közel hatszáz gyerek tanul úszni Kisteleken

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc: Nem engedek a zsarolásnak!

cs3-szerkeszto

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megkezdődött a Kistelek és Ópusztaszer közötti kerékpárút felújítása

cs3-szerkeszto

Szélpál Szilárd: a Tisza felől fújt egy kis hideg szembeszél

cs3-szerkeszto

Szabó István és Koncz Zsófia: A nemzeti kormány megtartja a családtámogatási rendszert, míg egy brüsszeli bábkormány megszűntetné azokat + FOTÓGALÉRIA!

cs3-szerkeszto

„Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk” – imával és koszorúzással emlékeztek Kisteleken

cs3-szerkeszto