Belföld

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

A Tisza egyik vezetője beismerte, hogy Kéri László és felesége Petsching Mária Zita a Tisza párt legfontosabb tagjai. Ők azok akik adóemelésekről, nyugdíjak csökkentéséről tartottak előadásokat a Tisza szigeteknek!

Magyar Péter politikai feltűnése óta sorra jelennek meg mögötte a régi levitézlett baloldali holdudvar tagjai. Ennek egyik legjobb példája Kéri László, aki a kezdetektől a Tisza-projekt mellett bábáskodik.

„A Tiszával a régi baloldali világ próbálja átmenteni magát, amely korábban az MSZP-t is szolgálta” – írta Deák Dániel a közösségi oldalán. A XXI. Század Intézet vezető elemzője arra reagált, hogy Radnai Márk a következőt írta egy fotó alá, amin Kéri László és Magyar Péter látható: „Laci bácsi az első tiszás!”

Deák Dániel emlékeztetett, hogy Kéri László felesége az a Petschnig Mária Zita, aki a nyugdíjelvételtől kezdve az adóemelésekig mindenféle megszorítást szorgalmaz. Petschnig is rendszeres vendége és programírója a Tiszának.

Az egészben az a legviccesebb, hogy Magyar Péter végig tagadta, hogy ezeknek az embereknek közük lenne a Tiszához, erre Radnai Márk szépen lebuktatta

– vélekedett a politológus.

Azonban nem Kéri az egyetlen keményvonalas régi baloldali, aki beállt Magyar Péter mögé. Nemrég Lendvai Ildikó jelentette be, hogy „kemény és vastag igennel” fog szavazni a Tisza Pártra. Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke és parlamenti frakcióvezetője a rendszerváltás előtt tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, és fontos tisztségeket töltött be az MSZMP Központi Bizottságának tudományos, közoktatási és kulturális osztályán, ennek a tevékenységének köszönheti, hogy cenzorként emlegetik.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a Tisza holdudvarában bukkant fel a 2010 előtti baloldal jól ismert szereplője, Lengyel László is. A közgazdász főszerepet vállalt a baloldali párt megszorításokra építő gazdasági programjának, a gazdasági konvergenciaprogramnak a kidolgozásában. Bár Lengyel

a sajtóban megpróbálta tagadni az érintettségét, az aláírása ott díszeleg a közel hétszáz oldalas dokumentumon.

Sőt májusban a Privátbankár podcastjében nehezen félreérthető módon arról beszélt: a csapatával már írja a kormányprogramot, hogy felkészülten menjenek a kormányzásba. „Csapat” alatt minden bizonnyal az általa vezetett Pénzügykutató Zrt.-re gondolt, ahogyan az is egyértelműnek tűnik az elmondottakból, hogy Lengyelék a Tiszának dolgoznak.

A fentieket erősíti, hogy a szakértő az utóbbi időben feltűnően gyakran adott interjút és beszélt a megszorítások szükségességéről. Egy felvételen a 14. havi nyugdíj eltörléséről értekezett. Egészen pontosan azt mondta, azt öt perc alatt törölné el a Tisza Párt.

Surányi György volt baloldali–liberális jegybankelnök a Partizánban arról beszélt, hogy nincs szükség a 13. havi nyugdíjra. Úgy fogalmazott: – Bejelentették a 13. havi nyugdíjat.

Semmi alapja nincs a 13. havi nyugdíjnak.

Én földhözragadt vagyok, mindig 12 havi hozzájárulást fizettem. Miért kell 13 havit kapni? – értetlenkedett.

Nem lenne a Tisza Pártot támogató baloldali–liberálisok hada teljes a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, Bokros Lajos nélkül. A megszorítócsomagjáról hírhedtté vált politikus indokolatlannak és kifejezett őrültségnek tartja a 13., illetve a 14. havi nyugdíjat, miközben érvel a nyugdíjrendszer privatizációja mellett is.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia

cs3-szerkeszto

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!

cs3-szerkeszto

Kitálalt a volt tiszás munkacsoport-vezető: a Tisza Párt mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

cs3-szerkeszto