Ópusztaszer

Dinnyenapot rendeznek Ópusztaszeren

Dinnyenapot rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a gyümölcsből és az is kiderül, ki tudja legpontosabban megsaccolni egy méretesebb termés súlyát.

odácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-nek elmondta, hogy szombatra négy mázsa magyar termesztésű görög- és egy mázsa sárgadinnye érkezik az emlékparkba a Dél-Alföldről.
    Magyarországon évszázadok óta termesztenek dinnyét, hiába azonban a hagyomány, mégsem alakult ki egységes gyakorlat, miként kell kiválasztani a megfelelő görögdinnyét. Minden más gyümölcs érettségét elárulja a színe, még a sárgadinnye is jelzi illatával, hogy alkalmas-e már a fogyasztásra, a görögdinnye viszont nem. Van, aki a kopogtatásra esküszik, van, aki a kocsányt nézi, van, aki pedig a dinnye hasát vagy színét vizsgálja.
    A skanzenben a szegedi tanyánál egész nap dinnyekóstolásra várják a vendégeket, ugyanott kézműves-foglalkozásokat is tartanak, a dinnyemalommal játszva próbára tehetik ügyességüket a látogatók, a szélmalom mellett áll majd a mesekert, ahol interaktív játszóház szórakoztatja a legkisebbeket, a községházánál a Barboncás Társulat bábelőadása látható, az olvasókör épületének szomszédságában pedig hagyományos ételek sülnek a kemencében.
    Délután dinnyesúlysaccoló-versenyt és dinnyeszobrász-bemutatót rendeznek. Hermann Mária zenekara autentikus népzenét játszik a skanzenben, az Üllési Fonó Táncegyüttestől dél-alföldi táncokat láthatnak a vendégek, akik a késő délután kezdődő Padkaporos bálban maguk is csatlakozhatnak hozzájuk.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pénteken kezdődik a XII. Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Tűz pusztított egy ópusztaszeri tanyán, a lakóépületet megmentették a tűzoltók

cs3-szerkeszto

Több mint 280 program 40 helyszínen: minden korosztályt vár a XII. Magyarok Országos Gyűlése

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Húszmillió forintos támogatást nyert Ópusztaszer közösségi fejlesztésekre

cs3-szerkeszto

Ezreket vár idén is a Magyarok Országos Gyűlése

cs3-szerkeszto

A Duna–Tisza köze pusztulása és túlélése – Új időszaki kiállítás mutatja be a hódoltság korát

cs3-szerkeszto

A Dél-Alföld „Mohácsa” – új időszaki kiállítás nyílik Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Traktorgumi-görgetés és szalmabála-cipelés – jön a II. Ópusztaszeri Parasztolimpia

cs3-szerkeszto