Olvasónk, Moderari írását változtatás nélkül közöljük.
“Hősök nélkül (?) I.
Sokat gondolkodtam, hogy min múlik el a siker. Az egyén sikere, a család sikere, a közösségek, városok, országok sikere.
Arra jutottam, hogy a sikerest a sikertelentől egyetlen dolog különbözteti meg: a hit; aki hisz, az képes megbirkózni a nehézségekkel, és nagy eséllyel előrébb jut.
A hit a közösségi térben is értelmezhető fogalom. Igazság szerint a közösségi térben értelmezhető igazán.
A vallás évezredeken keresztül az isteni jelenlétbe vetett hit által egyesítette a közösségeket, legyen az városállam, vagy birodalom.
Aztán a francia felvilágosodás filozófusainak nyomán az európai kultúrkör lassan, de biztosan eltávolodott a vallásos hittől.
Az istenek nélküli kor mégsem lehetett meg hit nélkül. Új mítoszokat teremtettek hát. Volt itt vérmítosz, faji mítosz, szociális mítosz. E mítoszok diadalával aztán létrejöttek az írott történelem legkegyetlenebb diktatúrái. Százmilliók haltak kínhalált az ezt követő forradalmakban, háborúkban, és az embertelen rezsimek halálgyáraiban.
A mítoszok rettentő fénykora a XX. század eleje-közepe volt. Aztán elmúlt ez is.
Rájöttünk, hogy nekünk emberi példaképek, hősök kellenek.
Lettek hőseink. A szocializmusban itt voltak nekünk a honvédő hősök, a munka hősei, vagy a „békeharcosok”; tőlünk nyugatabbra meg az igazság magányos bajnokai, akik colt-tal, vagy rendőrjelvénnyel védelmezték önfeláldozóan a közösséget.
Még politikusból is lehetett hős. Az egyik a politikailag el nem kötelezett országok közösségét építette, és békét tartott a békétlen népei között. A másik szembeszállt a sztálinista diktatúrával és remény nélkül vette fel a harcot a megszállókkal. A harmadik megakadályozta az atomháborút és felszámolta a kíméletlen, gyilkos elnyomást. Volt, aki embert küldött a Holdra. Mások véget vetettek a hidegháborúnak, és félelem nélküli életet ígértek az egész világnak.
A hősök példája aztán emberfeletti teljesítményekre tett bennünket képessé. A háború által lerombolt országok újjáépültek, és néhány évtized elteltével addig sosem látott jólétben kezdtünk élni. Az orvostudomány a világ legeldugottabb szegletében is felszámolta a járványokat, véget ért a gyarmati rendszer, a diktatúrák először „emberarcú”-vá váltak, majd eltűntek.
Daliás idők voltak. Elhittük, hogy a világ lehet jó. Hittük, hogy mi sem fogunk meghátrálni, ha ránk kerül a sor.
Szép volt, de mára a hőseink elkoptak, elkoptatták őket. Sorban kiderült róluk, hogy tilosban parkoltak, viszonyuk volt a gyakornokukkal, tiltott kampánypénzeket fogadtak el; azt meg már nem is sorolom, hogy mostanában miféle mocsokban hempergetik őket.
Pedig nekünk hősök kellenek, mert nélkülük a hitünk utolsó foszlányai is eltűnnek. Pedig küzdeni, jól küzdeni, becsülettel, eredményesen küzdeni csak hittel lehet.
Érdemes hát körülnéznünk, manapság milyen a választék hősökből …
Moderari“
- Hirdetés -