Csongrád Kult

Jubileumi kiállítás nyílt Csongrádon az 50 éves Művésztelep alkotásaiból

2025-ben jubilál a Csongrádi Alkotóház‑Művésztelep, amely 50 éve ad otthont művészi alkotómunkának. Ebből az alkalomból nyílt impozáns kiállítás a Művelődési Központ és Városi Galériában, ahol közel 200 darabból álló válogatás mutatja be az elmúlt évtizedek sokszínű képzőművészeti munkáit.

Az ünnepélyes megnyitón Pigler‑Bagi Hajnalka hegedűművész virtuóz játékát élvezhették a vendégek, majd az alkotótelep vezetője, Sztanó Zsuzsanna köszöntött mindenkit. Beszédében kiemelte: „Szerencsés ez az év, hiszen sok esemény és kísérő rendezvény részesei lehettünk.” A tárlat színes, változatos anyagot kínál. Különféle technikák is megtekinthetőek, ami a változatosságot, sokszínűséget tükrözi. Külön öröm, hogy a világ minden tájáról érkeztek alkotók az elmúlt évtizedekben a művésztelepre, például Kanadából és az USA-ból is.
Az alkotótelep gyűjteménye már a ’70-es évektől gyarapodik. A kezdetben 20-30 éves alapítók közül többen, mára Kossuth-és Munkácsy díjas elismert művészek.  

A megnyitón Ujszászi Róbert muzeológus több ezerre becsülte az alkotók és az elkészült művek számát, amiről pontos adat nincs, de „sok ezerről” beszélhetünk. Kiemelte: „Csongrád rendkívüli hatásmechanizmussal rendelkező hely, és ez a művésztelep a város egyik legnagyobb kincse és identitása.”

A tárlat megtekintése közben a vendégek egy pohár borral és jó beszélgetéssel emlékezhettek az elmúlt évtizedekről.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagytőke ismét ünnepel – színes programokkal vár a Falunap

cs3-szerkeszto

Pénteken kezdődik a XII. Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Vastag Csaba és Sipos F. Tamás is fellép a XIX. Derekegyházi Palacsintafesztiválon

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto