Sport

Óriási magyar siker: Kós Hubert világcsúcsot úszott 200 méter háton

Kós Hubert világcsúccsal nyert 200 méteres hátúszásban a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján.

A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces eredménnyel diadalmaskodott, ezzel több mint fél másodperccel megjavította az ausztrál Mitchell Larkin tízéves, 1:45.63-as világrekordját.

Kós a legutóbbi vk-állomáson azt nyilatkozta, lehet hogy most “meg lehet kóstolni” a világrekordot, a táv első felében nem feltétlenül lehetett erre számítani, száz méter után ugyanis nagyjából három tizeddel volt messzebb Larkin 2015-ös idejétől. A második százon aztán gyakorlatilag állva hagyta a világcsúcsot jelző képzeletbeli vonalat is, és óriási idővel diadalmaskodott.

A szám világbajnoka, nagymedencés olimpiai bajnoka karrierje első felnőtt világcsúcsát jegyezte.

Kós – aki mindhárom vk- állomáson megnyerte ezt a számot, azaz begyűjtötte a tripla koronát – a második aktív magyar világcsúcstartó, jelenleg Milák Kristóf 200 méter pillangós ideje minden idők legjobbja még.

Kós a nap zárószámában 100 méter vegyesen is érdekelt volt a döntőben, itt a legutóbbi állomáson, egy héttel ezelőtt felállított 50.99-es országos csúcsát adta át a múltnak, 50.56-tal másodikként csapott célba.

Férfi 100 méter pillangón is világcsúcs született, a hazai közönség előtt szereplő Josh Liendo 47.68 másodperccel győzött, megdöntve ezzel a svájci Noé Pontinak a tavaly a Duna Arénában felállított 47.71-es rekordját.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

Ádám Martinnal ünnepélyesen átadták a rekortán sportpályát Bakson

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto

Ukrán-magyar – Tóth Milán és Csinger első válogatottbeli gólja győzelmet ért

cs3-szerkeszto

Együtt mozdult meg a HMG – sporttal és 2026 méteres futással ünnepeltek

cs3-szerkeszto

Futócipőt fel, Szegvár! 700 ezer forintos összdíjazással jön az Őszi Futófesztivál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto