Csongrád

Az 1956-os forradalom a velünk élő történelem – Csongrádon közös főhajtással emlékeztek a hősökre

Csongrád városa méltóságteljes megemlékezéssel rótta le tiszteletét az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt október 23-án. Az ünnepi esemény a temetői kopjafánál kezdődött, ahol a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit, majd a városháza falán található emléktáblánál folytatódott.

Az emlékezők ezt követően a Csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria Magyar Király Dísztermében gyűltek össze, ahol Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere adta át a városi kitüntetéseket.

A polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az 1956-os forradalom a velünk élő történelem, amelynek emlékezetéhez alig néhány évtizede kapcsolódhatunk szabadon, mégis a történelem nagy időtávlatához képest rövid 69 év telt el az események óta. „Mindaz, ami akkor történt, itt van közöttünk, a családjaink visszaemlékezéseiben, a személyes történeteinkben. Ezért fontos, hogy ne csak emlékezzünk, hanem tovább is adjuk ezt az örökséget” – emelte ki.

Beszédében rámutatott arra is, hogy a díjátadó ünnepség méltó módon fejezi ki, mennyit jelent a forradalom szellemisége a mai magyar társadalom számára. Az elismerések átadása jó példája annak, hogy a szabadságvágy, a közösségi összefogás és a nemzeti önrendelkezés gondolata ma is ható erő.

A városi megemlékezés zárásaként a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai adtak megható ünnepi műsort. A fiatalok előadása méltóságteljes módon idézte fel a forradalom eseményeit. AZ ünnepi megemlékezés koszorúzással zárult.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

XIV. Sárkányos Pünkösd Csongrádon – Újra vízre szállnak a csapatok!

cs3-szerkeszto

Zajlik az éves karbantartás a csongrádi uszodában

cs3-szerkeszto

„Stelázsi” ami több mint egy tankonyha – Önálló életre nevelés Csongrádon a Kisréti Otthonban

cs3-szerkeszto

A sakk összekötötte a világgal – a csongrádi Nagy Noémi 30 évesen a „nemzetközi elitben”

cs3-szerkeszto

35 éves fennállását ünnepelte a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

cs3-szerkeszto

70 felett is világszinten versenyez Tari László, akinek a víz az élete és nem engedi el soha

cs3-szerkeszto

Van jövő, ha akarsz tenni érte – A csongrádi Gulyás Norbi álma már valósággá vált

cs3-szerkeszto

Laczkó Zsolt: Egyszerűen senkik vagytok!

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto