Szentes

Politikai kettős mérce a Horváth Mihály Gimnázium körül Szentesen

Szentesen ismét politikai hisztéria kerekedett, ezúttal a Horváth Mihály Gimnázium került a támadások kereszttüzébe. A város polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc az intézményt többek között azzal bírálja, hogy a drámatagozat leépítésére készülnek. A kijelentés azonban különösen visszás, ha figyelembe vesszük, hogy pont a polgármester volt az, aki nemrégiben bezáratott egy nevelési intézményt. 

Nem is olyan régen ugyanis éppen Szabó volt az, aki bezáratta az Árpád utcai óvoda épületét, méghozzá azután, hogy az időközi választáson a Fidesz–KDNP jelöltje győzött. Akkor a „kevés a gyerek” volt a hivatalos indok, amellyel megpróbálta leplezni a nyilvánvaló politikai bosszút. Érdekes módon, ami akkor elegendő érvnek számított, most hirtelen semmit sem jelent a Horváth Mihály Gimnázium ügyében. 

A kettős mérce világosan kirajzolódik: ha politikai érdeke úgy kívánja, jó érv a kevés gyerek, ha pedig politikai bosszút akar állni – például a HMG igazgatóján -, akkor felháborító, hogy kevés a diák. 

A gyerekek helyzete tehát ismét eszközzé vált a politikai játszmában, miközben a valódi kérdés az marad: vajon kinek az érdekét szolgálja ez a mesterségesen szított botrány? Az biztos, hogy a balliberális szentesi polgármester tűzzel vassal küzd az ellen, hogy az újabb megszorító csomagjáról beszéljenek Szentesen. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto