Fábiánsebestyén Sport

Pumptrack kerékpárverseny lesz Fábiánsebestyénen – jön a legügyesebb bringások napja!

Idén augusztus 16-án izgalmas programmal várja a sportkedvelőket Fábiánsebestyen: a faluünnep részeként megrendezik a Pumptrack kerékpárversenyt, ahol a fiatal bringások próbára tehetik ügyességüket egy előre felállított pályán.

A verseny helyszíne a sportpálya lesz, ahol 17 órától kezdődik a gyülekező a regisztrált versenyzőknek. A programot egy látványos Extreme Bike Show nyitja meg 17:00 és 17:30 között, majd rövid bemelegítést követően 18 órakor elrajtol a pumptrack verseny.

A megmérettetésre két korosztályban várják a lelkes jelentkezőket:

  • 5–9 évesek
  • 9–14 évesek

A részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges július 25-ig, amit személyesen a helyi önkormányzatnál vagy e-mailben a titkarsag@fabiansebestyen.hu címen lehet megtenni.

További információ kérhető Samu Kornélia művelődésszervezőtől a +36 30 691 1817-es telefonszámon, illetve a +36 (63) 366 555-ös központi vonalon.

A versenyen mindkét korosztályban az első három helyezett értékes díjazásban részesül.

A programot Fábiánsebestyen Községi Önkormányzata szervezi – egy nap, ahol a bringáké és a jókedvé a főszerep! Ne maradj le, tekerj be te is a nyár legpörgősebb eseményére! 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészül Kistelek új pumpapályája

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

cs3-szerkeszto

Szegvári futballcsoda: bajnoki cím és irány a magasabb osztály!

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Csongrádon fogadták Zipperer Viktort, aki kerékpártúrával emlékezik a neves évfordulókra

cs3-szerkeszto

Világbajnok Pusztaszeren: Erdei Zsolttal öklözhettek a fiatalok + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto