Csongrád

Helyi finomságokkal és bővülő kínálattal termelői kispiac nyílt Csongrád belvárosában

Június 1-jén újra megnyitotta kapuit Csongrád belvárosában a termelői kispiac, amely immár több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A 2013 óta működő kezdeményezés célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a helyi termelők és a vásárlók között friss, megbízható forrásból származó alapvető élelmiszerekhez jussanak az itt élő emberek.

A kispiac június 1-től október 26-ig minden vasárnap reggel 7 és 9 óra között várja a vásárlókat. A nyári időszakban közel tíz árus kínál portékát: friss zöldségek, gyümölcsök, kézműves tejtermékek, méz, szörpök, lekvárok, savanyúságok, pékáruk és más finomságok sorakoznak az asztalokon. A kínálat évről évre bővül, a kispiac pedig a vásárlók és az árusok visszajelzései alapján folyamatosan fejlődik.

A piac ötlete Máté Attila alpolgármestertől és körzeti képviselőtől származik, aki a nyitóvasárnapon is jelen volt. Mint mondta: „Nagyon fontosnak tartottam és tartom, hogy a belvárosban is hozzájussanak az itt élők a friss és alapvető élelmiszerekhez, hiszen sokáig sem bolt, sem piac nem működött ebben a városrészben. Így született meg először a kispiac gondolata, majd Bedő Tamás polgármester úrral egyeztetve a Belvárosi Bolt is megvalósulhatott.”

A kispiac nemcsak a belvárosiakat, hanem a város más részein élőket is várja, hiszen sokaknak épp ez az elérhetőbb helyszín. A termelők köre folyamatosan bővülhet, az új jelentkezők őstermelői igazolvánnyal csatlakozhatnak.

A városvezetés elkötelezett a kispiac és a Belvárosi Bolt működésének támogatása mellett. A megnyitón Bedő Tamás polgármester is részt vett, aki örömét fejezte ki a kezdeményezés sikeres működése miatt, és kiemelte: cél, hogy a piac és a bolt egymást kiegészítve szolgálják ki a helyi közösség igényeit.

.

Fotók: Csongrádi Mindennapok



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ideiglenes mérőállomásokat helyezett ki Csongrád környékén a szeizmológiai obszervatórium

cs3-szerkeszto

Könnyek és tapsok: Csongrád hőseit és példaképeit ünnepelték

cs3-szerkeszto

Az 1956-os forradalom a velünk élő történelem – Csongrádon közös főhajtással emlékeztek a hősökre

cs3-szerkeszto

Földrengés rázta meg Csongrád és Szentes térségét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Fények, tánc és tűzvarázs: Márton Napi Vigadalom lesz Csongrádon

cs3-szerkeszto

Csongrádi alkotó munkái is helyet kaptak a „50 év, 50 alkotó a Kiskunságban” című kiállításon

Országos elismerésben részesült Dr. Széll Gábor, a Csongrádi Batsányi Gimnázium tanára

Az Apacuka együttes ad koncertet Csongrádon

Őszi Újbor Mustra Csongrádon – új ízek, régi hagyományok a Magyar Király dísztermében