Sport

Rebrov hosszabbított Ferencvárosnál

Szerhij Rebrov vezetőedző meghosszabbította szerződését a Ferencváros labdarúgócsapatával.

A klub honlapjának hétfői beszámolója szerint az ukrán szakember további három évre írt alá. “Rebrovnak határozott és célratörő elképzelései vannak a futballról” – olvasható az FTC honlapján.
    A 45 éves tréner tavaly augusztusban érkezett a zöld-fehérekhez, akiket rögtön első idényében bajnoki címre vezetett. A csapat a Bajnokok Ligája-selejtező első körében kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel búcsúztatta el a bolgár Ludogorecet, és így 15 év után nyert párharcot a legrangosabb európai kupasorozatban.
    A játékosként 75-szörös ukrán válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította. Előbbi együttest kétszer-kétszer ukrán bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette, egyszer pedig a Szuperkupát hódította el.

Forrás: MTI, FTC




- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

Ádám Martinnal ünnepélyesen átadták a rekortán sportpályát Bakson

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto

Ukrán-magyar – Tóth Milán és Csinger első válogatottbeli gólja győzelmet ért

cs3-szerkeszto

Együtt mozdult meg a HMG – sporttal és 2026 méteres futással ünnepeltek

cs3-szerkeszto

Futócipőt fel, Szegvár! 700 ezer forintos összdíjazással jön az Őszi Futófesztivál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto