Szentes

Nekik semmi sem szent: egy kismama és babája halálából kovácsolna politikai tőkét a baloldal Szentesen

Mindenkit lesújtott a hír, miszerint egy szentesi anyuka és magzata elhunyt a szegedi kórházban, Varga Ferenc pedig egyből politikai lehetőségként tekintett az esetre, tüntetést szervez a szentesi kórházhoz. 

A tragédia kapcsán a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ belső vizsgálatot rendelt el, Varga pedig egyből rávetette magát az ügyre és politikai tőkét próbál kovácsolni egy édesanya és születendő gyermeke elvesztéséből. Köztudott, hogy Szegeden dolgoznak az ország legfelkészültebb szakemberei, és az egyik legjobb kórházként tartják számon a szegedit. 

Ha a sajnálatos haláleset Szentesen történik, lenne alapja Varga újabb politikai akciójának, de maga Gyurcsány képviselője is elismerte, hogy a szentesi kórháznak semmi köze az esethez, fals információ volt az, hogy Szentesről küldték Szegedre a várandós nőt. „A pletykákkal ellentétben József párját nem kezelték Szentesen, nem is zavarták el Szentesről. A Dr. Bugyi István Kórházban így nem is történhetett semmilyen mulasztás. Amikor megtörtént a baj egyenesen Szegedre mentek” – írja oldalán a DK-s képviselő. 

Ennek ellenére Varga a szentesi kórház elé szervez tüntetést. Ismét a szentesieket hergeli, uszítja, és megpróbálja egymás ellen ugrasztani a lakosokat. Nem számít neki az emberi élet, a lényeg, hogy balhét tudjon szítani. Az elhunyt családja még fel sem eszmélt a tragédiából, még talán fel sem fogták a történteket, de a baloldal máris rátelepedett a szörnyűségre és próbálja politikai síkra terelni az esetet. Gyomorforgató, hogy Vargának tényleg semmi sem szent, se a diákok, se egy anyuka és gyermeke halála. 

Kedves szentesiek, ugye nem dőltök be ennek a képmutatásnak?! 

A tragédia érintettjeinek őszinte részvétünk! 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Balesettel indult karácsony másnapja Szentesen: oszlopnak ütközött egy autó az Ipartelep úton

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: akkor tudunk erősek maradni, ha nem engedjük, hogy a széthúzás elhomályosítsa azt az utat, amelyet együtt építettünk

cs3-szerkeszto

A szeretet mindent megváltoztat – Jézus megszületett – Beszélgetés Zsadányi József plébánossal

cs3-szerkeszto

Ünnepi ügyeleti rend Szentesen: csak sürgősségi ellátás érhető el

cs3-szerkeszto

Szabó István: Nem az ajándék a lényeg, hanem hogy együtt legyünk + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Elbúcsúztak a szentesi Boros meghatározó munkatársától

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Fehér Csaba: Karácsony a kegyelem ünnepe, annak az örömhíre, hogy nem kell keresnünk Istent, hanem Ő hajol le hozzánk a Fiúban

cs3-szerkeszto