Külföld

Orbán Viktor: a következő fél év a békemisszióról szól

Európának a béke a legfontosabb. A magyar EU-elnökség a következő félévet – az akkor végzendő munkát – békemissziónak tekinti – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös sajtótájékoztatóján pénteken Moszkvában.

A kormányfő elmondta, hogy pénteken 14. alkalommal folytatott megbeszélést Oroszország elnökével. Úgy fogalmazott: a találkozó különös jelentőségét az adta, hogy háborús időben történt, “egy olyan pillanatban, amikor Európának nagy szüksége van a békére”.

Orbán Viktor közölte: a találkozón elmondta az orosz elnöknek, hogy az elmúlt évtizedek kivételes európai fejlődésének alapját a béke adta.

“Most viszont két és fél éve a háború árnyékában élünk Európában, és ez rendkívüli nehézséget okoz Európa számára” – tette hozzá.

“Nem érezzük magunkat biztonságban, látjuk a pusztítás és a szenvedés képeit, és ez a háború most már a gazdasági fejlődés megtörésében és versenyképességünk visszaesésében is jelentkezik” – állapította meg.

A miniszterelnök szavai szerint az elmúlt két és fél évben azt tanultuk meg, hogy dialógus nélkül és diplomáciai csatornák nélkül nem tudjuk elérni a békét.

“Mert a béke nem magától lesz, hanem meg kell teremteni, azért dolgozni kell” – hangsúlyozta, hozzátéve: Európának békére van szüksége.

Ennek módozatait tárgyalta meg a találkozón az orosz elnökkel, azt akarta megtudni, hogy merre van a békéhez vezető legrövidebb út – mondta.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A miniszterelnök közölte: három kérdésben szerette volna hallani az orosz elnök álláspontját. Elsőként arról kérdezte, hogy mit gondol az asztalon lévő béketervekről és a béketárgyalási formátumról. Másodsorban arra volt kíváncsi, hogy mit gondol a tűzszünet és a béketárgyalás viszonyáról, “lehetséges-e hamarabb tűzszünet, mint béketárgyalás?” Kíváncsi volt továbbá az orosz elnök véleményére a háború utáni európai biztonsági rendszerre vonatkozóan – sorolta a magyar kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette: hálás az orosz elnöknek a nyílt és őszinte megbeszélésért.

Kitért arra is, hogy az elmúlt két és fél év során “fogytak és alig maradtak” olyanok, akik mindkét háborúzó féllel tudnak beszélni. Magyarország a nagyon kevesek egyike – mutatott rá, hozzátéve: ezért járt a héten Kijevben és ezért van most Moszkvában.

“Megtapasztaltam, hogy az álláspontok messze vannak egymástól, a háború lezárásához és a béke megteremtéséhez szükséges lépések száma magas, de a dialógus és párbeszéd helyreállítása tekintetében az első fontos lépést ma sikerült megtenni” – mondta Orbán Viktor, majd megjegyezte: folytatja ezt a munkát.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: Magyarország elutasítja, hogy az EU katonai tanácsadókat küldjön Ukrajnába

cs3_szerk2

Irán mintegy 200 rakétát lőtt ki Izraelre, rendkívüli ülést tart az ENSZ BT

cs3_szerk2

Így választott Ausztria: magasan nyert Orbán szövetségese

cs3_szerk2

A német klinikákon harcművész képzi ki az orvosokat és az ápolókat

cs3_szerk2

Elhunyt Darth Vader legendás hangja, James Earl Jones

cs3_szerk2

Elhunyt Alain Delon

cs3_szerk2

Sokkoló videó: muszlim bevándorlók támadtak meg egy brit férfit a nyílt utcán + VIDEÓ

cs3_szerk2

Volodimir Zelenszkij kijelentette, a következő békecsúcson Oroszországot „az asztalnál” akarja látni

cs3_szerk2

Woke-ellenes akcióközösséget indít az Alapjogokért Központ

cs3_szerk2