Csongrád

50 kilós harcsát fogtak a Tiszából a csongrádi szakaszon – rekordot állítottak be

Szépen gyűlnek a rekordfogások a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetség (HECSMSZ) hivatalos rekordlistáján és az abszolút rekordlista legnagyobb hala is megérkezett a múlt héten. 

Török Gábor pergetett harcsája, amely Tiszán június 24-én érkezett, jelenleg rekordlistánk legnagyobb hala – közölte a HECSMSZ Facebook-oldalán. 

A folyóvízi ragadozó 14 óra 45 körül a csongrádi szakaszon vágott rá a wobblerre – írja a Pecaverzum.

A horgász beszámolója szerint a hal 170 centiméteres volt, a tömegét pedig 50 kilogramm körülire becsülte. Azt is elárulta, miután megtörtént a fotózás, a harcsa visszanyerte a szabadságát.

A Pecaverzum Oláh Szabolcstól, a HECSMSZ ügyvezető elnökétől magtudta, a vármegyei rekordlistát 2023 nyarán kezdték el vezeti, hogy minél több információval rendelkezzenek a kifogott halakról.

A beküldők között év végén horgászvizenként területi jegyeket sorsolnak ki, a játékban résztvevő halfajok közül a legnagyobb halat fogó horgászok pedig ajándékcsomagot kapnak. Részletek a részvételi feltételekről ITT.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádi háziorvos: Tudatossággal és megelőzéssel egészségesek maradhatunk a fagyos időszakban is

cs3-szerkeszto

Szentesen és Csongrádon is a közösségekért dolgoznak a diákok

cs3-szerkeszto

Érvényben marad a vörös kód, Csongrádon további intézkedések léptek életbe a tartós hideg miatt

cs3-szerkeszto

Ingyenes adózási tájékoztató lesz Csongrádon a 2026-os változásokról

cs3-szerkeszto

Gyovai Zsolt: 2026-tól azt várom, hogy a városfejlesztési tervek valódi, kézzelfogható megvalósulássá váljanak

cs3-szerkeszto

Elhalasztják a jeges csobbanást a Körös-toroknál

cs3-szerkeszto

Jeges kihívás a Körös-toroknál: közösségi csobbanásra hívnak január közepén

cs3-szerkeszto

Vajda Zoltán: Megfelelő felszerelés, ellátás és remény nélkül álltak helyt egy háborúban, amelynek terhét végül saját életükkel fizették meg

cs3-szerkeszto

Jaksa Csaba: nyugodt, kiszámítható, jól tervezhető működésben szeretnénk dolgozni tovább

cs3-szerkeszto