Sport

Gőzerővel készül Párizs az olimpiára, miközben a szakértők terrorveszélyre figyelmeztetnek

Gőzerővel készül Franciaország az egy hónap múlva kezdődő olimpiai játékokra, melyet 16 nagyvárosban és a fővárosban, Párizsban rendeznek július 26. és augusztus 11. között. A sportolók felvonulása a Szajnán, a nyitóceremónia egy része pedig az Eiffel-torony lábánál lesz. A játékokon mintegy kétszáz ország és régió több mint tízezer sportolója vesz részt – közölték a szervezők, közölte az M1 Híradó.

Gőzerővel építik az idei nyári olimpiai játékok helyszíneit. A sportünnep megnyitóját Párizs belvárosában, a szabad ég alatt rendezik – tette hozzá az M1.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban már bejelentette, hogy a házigazdák ragaszkodnak a ceremónia eredeti helyszínéhez – az esemény biztonságával kapcsolatos növekvő aggodalmak ellenére is.

A terrorizmus veszélyére figyelmeztetve számos biztonsági szakértő azt javasolta, hogy ne a Szajna folyó vizén, hanem egy zárt, jól körülhatárolható és ellenőrzött helyszínen rendezzék meg a megnyitót. A francia elnök és a szervezők azonban kitartanak az elképzelés mellett.

„Hatalmas kreativitással és lelkesedéssel szervezzük a megnyitót. Napjaink nagy részét ez tölti be, és már alig várjuk. Régóta dolgozunk ezen az ünnepségen, már csak kevesebb mint egy hónap van hátra. Alig várjuk, hogy mindenki lássa, amit elképzeltünk” – magyarázta a megnyitóünnepség szervezője.

A rendezők gondoskodtak arról, hogy az Eiffel-toronytól a Concorde térig és a versailles-i palotáig a legfőbb nevezetességeket helyezzék az események középpontjába.

„Felkészülésünk utolsó szakaszában járunk. Mint látható, életre kelnek a legendás helyszíneink. Több mint hatvanezer ideiglenes ülőhelyet telepítettünk Párizs belvárosába. Van egy üzenetünk is a világnak: készüljön fel mindenki egy olyan játékokra, amilyen még sehol nem volt” – nyilatkozta az esemény szóvivője.

A 2024-es nyári olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik Franciaország 16 nagyvárosában és a fővárosban, Párizsban. A szervezők szerint a játékokon mintegy kétszáz ország és régió több mint tízezer sportolója vesz majd részt. A sporteseményeket a helyszínen több mint 13 millióan, a tévék előtt pedig várhatóan négymilliárdan fogják követni.

Fotó: MTI/AP/Thomas Padilla



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

cs3-szerkeszto

Nagy siker: 3. helyen végzett a szentesi egyesület a haza rendezésű úszóversenyen

cs3-szerkeszto

Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz

cs3-szerkeszto

Sztanó Gyuri megcsinálta: újabb országos csúcsokat döntött Lengyelországban

cs3-szerkeszto

Európa Kupán Sztanó György: Lengyelországban versenyez a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Megérte a kemény munka: a mindszenti Ugrai Panna bekerült a rövidpályás úszó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretébe

cs3-szerkeszto

Örmény-magyar – Rossi: nincs helye kifogásnak, nyerni kell

cs3-szerkeszto

A mindszenti Ugrai Panna lett a Rövidpályás Országos Bajnokság legeredményesebb női versenyzője + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto