Szentes

Bozó Zoltán: bekapcsoljuk a várost a Szeged-Kecskemét-Szolnok gazdasági központok fejlődésébe!

„A város lehetőségeivel és a kormányzati programokkal összhangban, kiemelten a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium támogatásával bekapcsoljuk a várost a Szeged-Kecskemét-Szolnok gazdasági központok fejlődésébe” – ígéri Bozó Zoltán, a kormánypártok polgármesterjelöltje.

Bozó Zoltánnak és csapatának egyik legfontosabb programpontja a gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés. Ezzel kapcsolatban beszélget legújabb videójában a Fidesz polgármesterjelöltje és Cserháti Gyula képviselőjelölt.

Cserháti a legfontosabb feladatnak azt tekinti, hogy új vállalkozókat telepítsenek Szentesre és a már meglévőeket támogassák. „Az idetelepítéshez meg kell adnunk a megfelelő infrastruktúrát!” – fogalmazott.

„Azért is fontos nekünk, hogy külföldről betelepülő vállalkozásokat idecsábítsunk, mert amikor betelepülnek egy adott helyre, akkor ezeknek a vállalkozásoknak vannak egyéb infrastrukturális kikötéseik, konkrétan a kormányzattal szemben. Ilyen lehet például a 451-es út a felújításának az előtérbe helyezése, de számos más egyéb infrastrukturális célú beruházás megvalósítása Szentesen” – ezt már Bozó Zoltán polgármesterjelölt mondta el videójába.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A HMG diákjai ismét a laktanyában jártak

cs3-szerkeszto

Új pályázat jöhet a Tóth József Színház és Vigadó üzemeltetésére Szentesen

cs3-szerkeszto

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Tiszává alakult a Momentum, a frakcióvezető kiverte a hisztit

cs3-szerkeszto

Országos döntőbe jutott a szentesi Boros csapata

cs3-szerkeszto

Bedurrant az influenza: térségünkben van a legtöbb beteg

cs3-szerkeszto

Cs3.hu Podcast: Szolgálat minden szinten – Szabó István és csapata felkészült a kampányra

cs3-szerkeszto

A Magyar Ápolók Napján mondott köszönetet Szabó István

cs3-szerkeszto

Gazdafórumot tartanak Szentesen: a 2026-os agrárév kihívásai és lehetőségei kerülnek fókuszba

cs3-szerkeszto