Szentes

Elismerést kaptak a szentesi HMG pedagógusai

Pedagógus nap alkalmából két tanár munkáját is kitüntetéssel ismerték el, amihez szívből gratulálunk!  

Harkainé Drahota-Szabó Barbara 2002 óta áll a Horváth Mihály Gimnázium alkalmazásában. Angol nyelv szakos tanári szakképesítését a Szegedi Tudományegyetemen szerezte. Pedagógiai munkáját magas szintű szakmai felkészültség és kreativitás jellemzi. Szakmája iránti elkötelezettsége, kitartó, szorgalmas munkája a nevelőközösség meghatározó tagjává tette. A gyermekek iránti elkötelezettsége és az új iránti fogékonyság egyaránt meghatározza munkavégzését. Aktív szerepet vállal tantestületünk és a diákság életében. Innovatív szemléletének köszönhetően iskolánk számtalan új lehetőséggel gazdagodik. Tevékenyen részt vesz a beiskolázásban, az iskolai rendezvények, foglalkozások magas színvonalú szervezésében, lebonyolításában. Munkavégzését a pontosság, precizitás jellemzi, diákjait is ebben a szellemiségben neveli. Osztályfőnökként, szakmai programok szervezőjeként kapcsolódik be az iskola életébe, a tantestület munkájába. A szülőkkel, kollégákkal nagyon jó, kiegyensúlyozott a kapcsolata, bárki fordulhat hozzá, mindig a megoldást, a segítés és a támogatás lehetőségét keresi.

Több éve végzett kiemelkedő pedagógiai munkája, elhivatottsága, átlagon felüli feladatvállalása alapján díjazták a tanárnőt.

“Tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkásságáért” elismerésben részesült Érsek Zoltán.

Érsek Zoltán matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelét 1992-ben szerezte meg a Szegedi Tudományegyetemen. 1992 óta áll a Horváth Mihály Gimnáziumban alkalmazásában. Munkáját kiemelkedő szakmai felkészültség és gazdag módszertani ismeret jellemzi. A versenyekre való felkészítést, a tehetséggondozást folyamatos tevékenységként végzi, a tehetséges diákok fejlesztésére minden lehetőséget megragad. Tagozatos tanárként színes és gazdag tanórán kívüli foglalkozásokat szervez diákjai számára. Hitvallása, hogy a pedagógus munkája a diákok sikerén, eredményein keresztül válhat eredményessé. A tehetséges és a felzárkóztatásra szoruló tanulók felkarolását, segítését mindig is elsődleges feladatai közé sorolta.

Rendszeresen indította tanulóit szakmai versenyeken (Zrínyi Ilona matematikaverseny, Bólyai matematika csapatverseny, matematika és fizika OKTV). Áldozatos felkészítő és tehetséggondozó munkájának köszönhetően országosan is kiemelkedő eredményeket értek el diákjai emelt – és középszintű fizika és matematika érettségi vizsgákon. A 2022-2023-as tanévben a matematika-fizika tagozatos diákok 90-95%-ot értek el a fizika érettségin.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Párbeszédet javasolt a közönség és a Tóth József Színház között Torday Henrietta 

cs3_szerk2

Felgyúltak az ünnepi fények Szentesen – Fotók + videó!

cs3_szerk2

Saját kedvesét tüntette ki Szentes polgármestere, százezreket tett ezzel a családi kasszába

cs3_szerk2

Baleset Szentes közelében

cs3_szerk2

Adóemeléseket szavazott meg a Jövőnk Szentes frakciója

cs3_szerk2

Teljes hírzárlat a szentesi szabadságmegváltások körül

cs3_szerk2

Szentes kapta az Agrárminisztérium elismerését

cs3_szerk2

Szakmák lepték el a Gödör területét Szentesen + VIDEÓ! + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Megújult a szentesi Műszaki Ezred Egészségügyi Központja

cs3_szerk2