Belföld

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

A gazdálkodókat támogatni kell abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz és egyben növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését. A Vidékfejlesztési Program keretében éppen ezért újabb 40 vízgazdálkodási projekt részesült hozzávetőlegesen 19,5 milliárd forint támogatásban, így a konstrukcióban összesen mintegy 110 milliárd forint összegű támogatás odaítélése történt meg – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztérium (AM) keddi tájékoztatása szerint.

Az Agrárminisztérium kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését, cél az öntözött területek nagyságának folyamatos és jelentős növelése a következő években is. A Vidékfejlesztési Program keretében hosszú éveken át volt elérhető “A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” elnevezésű kiírás. A felhívás átfogóan biztosított fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, így többek között új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez, valamint az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez is – emelte ki a közleményben az államtitkár.

A mind gyakoribbá és hosszabbá váló száraz időszakok miatt a  víz megtartását segítő gazdálkodási gyakorlatok ösztönzése mellett a kormány a most záruló Vidékfejlesztési Programban, illetve az új támogatási időszakban is prioritásként tekint az öntözésfejlesztésre.

Az államtitkár kiemelte, hogy az agártárca már dolgozik a KAP Stratégiai Terv keretei között meghirdetésre kerülő új vízgazdálkodási projektek megvalósítását segítő támogatási konstrukción, melyet az előzetesen meghirdetett menetrend szerint várhatóan még ez év tavaszán megismerhetnek az érdeklődők.

Az öntözésfejlesztés beruházási oldalának folyamatos támogatása mellett nagy segítséget jelent, hogy a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is átvállalja a kormányzat a mezőgazdasági vízszolgáltatás anyagi terheit, azaz a gazdálkodók mentesülnek az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól – zárta gondolatait Feldman Zsolt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto