Sport Szentes

Parádés hazai győzelmet aratott a Metalcom Szentes

15 – 9-re győzte le a KSI csapatát a szentesi alakulat az E.ON férfi vízilabda OB I. középszakaszának alsóházi rájátszásának 2. fordulójában. A helyszínen szurkolt a csapat névadó szponzorának, a Metalcomnak a tulajdonosa, Bozó Zoltán is. 

Egy jó védekezéssel kezdtünk, majd az első támadásunkat középről, de távolról Hajdú Attila váltotta bombagólra, 1–0. Ezt követően viszont nem sikerült betalálnunk, gyakran hiba csúszott az utolsó passzokba. Jól álltunk viszont hátul, a kiszorított lövések többnyire a kapufán csattantak, vagy kaput sem találtak. Az utolsó fél percben Biros növelhette volna még az előnyünket, de az ő labdája is a lécről táncolt ki oldalra. A KSI viszont másfél másodperccel az első negyed vége előtt gólt szerzett, így nyolc perc játék után 1–1 állt az eredményjelzőn – olvasható a klub összefoglalójában.

Parádés második negyedet produkáltunk támadásban és védekezésben is. Fontos gólokkal indítottunk, hiszen egyenlőről 4–1-re léptünk el pillanatok alatt. A védekezésünket dicsérte, hogy a vendégek csak két kettős emberelőnyt tudtak gólra váltani, miközben gyönyörű támadásokat vezettünk. A végén egy kisebb figyelmetlenség miatt ismét KSI-találat zárta a negyedet, de így sem volt okunk szomorkodni. A nagyszünet 8–4-es vezetéssel mehettünk!

Ott folytattuk, ahol a másodikban abbahagytuk. Hatgólosra növeltük az előnyünket, 10–4-ről viszont 10–6 a harmadik negyed közepén feljebb zárkóztak a vendégek. Összességében viszont még így is tettünk egy gólt hozzá a félidei előnyünkhöz, az utolsó nyolc perc 11–6-ról indulhatott.

Jól védett a kapunkban Kovács Barnabás, akit az utolsó öt percre fiatal kapusunk, Pászti Benedek váltott. Az utolsó negyedben sem engedtünk ki a gólpárbajban, eggyel ezt a periódust is megnyertük, a meccset pedig 15–9-re.

Metalcom Szentes: Kovács B. – Pethe, Asanin 2, Bozó 1, Szatmári 2, Csorba 2, Hajdú 2. Csere: Pászti (kapus), Magyar, Vékony, Vismeg B. 1, Biros B. 4, Kürti-Szabó M. 1. Vezetőedző: Kis Gábor.

KSI: Fejes – Rajna, Balogh 2, Mezei, Bede 2, Iriczfalvi 1, Nagy Z. 2. Csere: Szalai M. (kapus), Niklász, Mihov, Pető, Benedek M. 2, Mérő. Vezetőedző: Horváth János.

Forrás, fotók: Szentesi Vízilabda Klub



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto