Csongrád Szentes

Szentesi és csongrádi testnevelő is kapott elismerést

Hagyományteremtő díjátadó ünnepséget tartott a Csongrád-Csanád Vármegyei Diáksport Egyesület, amin egy szentesi és egy csongrádi testnevelő munkáját is elismerték.

A Sportért Felelős Államtitkárság által jóváhagyott Diáksport fejlesztési szakmai koncepció szerint a Magyar Diáksport Szövetség vállalta, hogy a Diákolimpia® versenyrendszerben közreműködő testnevelők elismerésére valamennyi vármegyében és Budapesten díjátadó rendszert vezet be. Így az országos díjátadó mellett helyi, vármegyei testnevelők és iskolák díjazására nyílik lehetőség. A díjátadók díjazási rendszerében kiemelt szerepet kapnak az alapsportágak (atlétika, torna, úszás) ezáltal támogatva ezen sportágak népszerűsítését az iskolákban.

A Belügyminisztérium támogatásával az első Csongrád-Csanád vármegyei díjátadó Szegeden került megrendezésre a Szent Györgyi Albert Agóra, Informatórium. Az egyesület elnöksége a Diáksport Bizottságok javaslatára a vármegye 7 körzetéből a 2022/2023-as tanév eredményei alapján 1-1 „körzet testnevelője” elismerést adott át, valamint díjazta ugyanezen tanév 30 év alatti „fiatal vármegyei testnevelőjét”.

A díjakat átadta Kiss AttilaCsongrád-Csanád Vármegyei Diáksport Egyesület elnöke.

Elsiemrést kapot:

  • Csongrád – Gyovainé Kósa Erika, a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tanára
  • Szentes – Dósai-Molnár Szilvia, a Kiss Bálint Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde testnevelő tanára

Gratulálunk!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vérre megy a móka! Halloweeni véradás lesz Szentesen, ahol minden segítő ajándékot kap!

cs3-szerkeszto