Sport Szentes

Vásárhelyen nyertek tornát a szentesi vízilabdások

A hétvégén rendezték meg Hódmezővásárhelyen az I. Jótékonysági „Hólabda” Vízilabda tornát, amit a szentesi fiúk nyertek meg. A leány csapatunk a 4. helyen végzett, a pont az i-re pedig, hogy a legjobb játékos is a szentesiek közül került ki.

Az egész napos rendezvényen 8 csapat mérte össze tudását. A kupáért a Szentes fiú és lánycsapata, a Csongrád, a Békéscsaba, Kecskemét, és a 3 hazai csapat: HVSC bébi és a HVSC leány csapata versengett, sőt, még  egy másik sportág is felvonult: a Hód Úszó SE is medencébe ugrott.  Mintegy 120 gyermek játszott összesen 12 rendkívül izgalmas mérkőzést.

Az eseményen egy alapítványt, a WonderFlora & CMT Alapítvánt is segítették. A szervezet alapítója Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó, akinek kislánya, Flóra Charcot-Marie-Tooth betegségben szenved. Már az első eldobott labda előtt összegyűlt 200.000 forint, amit a szombati nap folyamán jelképesen át is adtak Ritának és Flórának. Az alapítvány továbbá egy kitelepüléssel is készült, ahol ajándéktárgyakat lehetett vásárolni, a befolyt összeget pedig a CMT-ben szenvedő gyermekek gyógyulására fordítanak.

A torna döntőjét a hazai HVSC bébi csapata játszotta a Szentes fiú csapatával, ahol kemény küzdelemben a mieink győzedelmeskedtek, megszerezve így a kupát. A leány csapatunk is kitett magáért, a 4. helyet szerezték meg.

Végeredmény:

  • 1. Szentes fiú
  • 2. HVSC bébi
  • 3. HVSC leány
  • 4. Szentes leány
  • 5. Békéscsaba
  • 6. Kecskemét
  • 7. Csongrád
  • 8. Hód Úszó SE
  • Legjobb játékos: Hegedűs Balázs (Szentes)
  • Legjobb kapus: Lipták Levente (Békéscsaba)

Fotók: Komoly Tamás/HVSC



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto