Csongrád

A csongrádi Spar dolgozói is többet vihetnek haza 2024-ben

Megállapodott a 2024-es bérekről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a vállalat munkatársainak alapbére átlagosan 10 és 24 százalék közötti mértékben nő január 1-jétől – közölte az üzletlánc. Ennek értelmében a csongrádi munkavállalók fizetése is emelkedik.

Az áruházakban dolgozók legalacsonyabb alapbére bruttó 365 ezer forint lesz, a gazdasági szempontból jelentős térségekben, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó üzletekben a pénztárosok és az eladók legalacsonyabb bruttó alapbére pedig 435 ezer forint.

Az üzletek méretétől, forgalmától és üzleti teljesítményétől függően az áruházak középvezetői alapbére a bruttó 420 és 950 ezer forint közötti sávban lesz.

A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a hűségprogram és a munkavállalók 15 százalékos vásárlási kedvezménye havi 120 ezer forint összeghatárig továbbra is megmarad. A hűségprogram keretében a munkatársak továbbra is kihasználhatják a jubileumi juttatás és a SZÉP-kártya előnyeit, az utóbbi esetében a mértéket tovább növelte a cég. A gépkocsival történő munkába járás költségét kilométerenként 40 forintos díj megfizetésével téríti meg a Spar.

A bérfejlesztést a vállalat idén is kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg. Tájékoztatásuk szerint 2017 és 2023 között 57,3 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottak végre saját forrásból, erre a célra 2024-ben 17 milliárd forintot fordítanak.

A Spar Magyarország 915,7 milliárd forint bruttó árbevételt ért el 2022-ben, 15,6 százalékkal többet az előző évinél, munkavállalóinak száma mintegy 14 ezer.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ma is szépült Csongrád 

cs3_szerk2

Jön Csongrád legnagyobb fesztiválja, változik a forgalom is!

cs3_szerk2

Megható színházi est a Kisréti Otthonban

cs3_szerk2

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc

Gömölye, nyári alma, cukkini… kedves árusokkal beszélgettünk a csongrádi piacon 

kissferenc

Tiszta udvar, rendes ház Csongrád szebbé válik!

cs3_szerk2

Elkezdődött az őzek párzási időszaka fokozott óvatosság szükséges az utakon

cs3_szerk2

12. Nyíltvízi úszás Csongrádon, minden eddiginél többen álltak rajthoz a Holt-Tiszán

cs3_szerk2