Térség

Kabátokat begombolni, ablakokat becsukni! Markáns hidegfront, viharos szél és porvihar érkezik!

Vasárnap markáns hidegfront vonul át az országon, átmeneti erős lehűlést okozva. A front átvonulását erős, több helyen viharos szél kísérheti, és a szántóföldek állapotától függően egyes helyeken porvihar is kialakulhat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.

Azt írták: az Északkelet-Európát elárasztó hideg, sarkvidéki eredetű légtömegből Magyarország is kap “egy kis ízelítőt”. Vasárnap hajnalban markáns hidegfront érkezik, amely néhány óra alatt át is robog az országon, átmeneti jelentős lehűlést okozva.

Az előrejelzés szerint a front vonulása során sokfelé erős, főleg a front közvetlen környezetében nagyobb területen is viharos lökések kísérhetik az északnyugatira, majd északira forduló szelet.

A szántóföldek állapotától függően egyes helyeken porvihar is kialakulhat – hívták fel a figyelmet.

A meteorológiai szolgálat az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, vasárnap reggel észak felől egy markáns hidegfront éri el az országot, ami a délelőtti órákban át is vonul az országon.

A front előterében a nyugati, északnyugati szél már vasárnap hajnaltól nagy területen megerősödik. Délelőtt a front környezetében a hirtelen északias irányba forduló szelet többfelé kísérhetik viharos, óránkénti 60-80 kilométeres, néhol ettől erősebb lökések is. A front mögött a délutáni órákra veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések az esti órákig még előfordulhatnak.

Fotó: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto

Megérkeztek az első feladatok Bárkányi Bencének, evés-ivás után jöhet(ne) a munka is

cs3-szerkeszto

Narancs riasztás vasárnapra: heves zivatarok csaphatnak le Szentes, Csongrád és Kistelek környékére

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto