Csongrád

26 és 35 évesen drogot árultak a csongrádi férfiak, most felelnek a tettükért

Tudatmódosító szert értékesített két csongrádi férfi egy ismerősük részére. A nyomozást a rendőrök befejezték.

A rendőrségre 2021. júniusában érkezett bejelentés, hogy két férfi kábítószerrel kereskedik Csongrádon. A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, aminek eredményeként azonosítottak egy 17 éves fogyasztót. A felderítés során a rendőrök látókörébe került még egy 26 és egy 35 éves helyi lakos is, akikről kiderült, hogy marihuánával és általuk „kristálynak” nevezett kábítószerrel kereskedtek. Az egyenruhások a fogyasztót, valamint a két dílert elfogták és előállították a Csongrádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket.

Az idősebb férfiak ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének, a fiatalkorú fogyasztó ellen pedig kábítószer birtoklás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto