Csongrád

Csongrádon is öröm volt gyereknek lenni a hétvégén

A Művelődési Központ udvara gyerekkacajjal telt meg vasárnap délután, amikor mindenki a legifjabbakat ünnepelte.

A gyerekek számos program közül tudtak válogatni, volt ugrálóvár, különféle logikai játékok, léghoki, terepasztal, arcfestés, lufi, koncert, és mese is.

A mókázást a Csiga Duó koncertje nyitotta meg, akik egy interaktív műsorral készültek a gyerekeknek. Őket a Csongrádi Színtársulat követte, akik Lázár Ervin egyik mesét, a Fájós fogú oroszlánt adták elő. „A mai előadás is bebizonyította, hogy gyerekeknek játszani a legnagyobb élmény, hiszen ilyenkor mindannyian újra gyerekek leszünk, és a mese is valóssággá válik” – vélekedett a társulat az előadásról.

Fotók: Művelődési Központ és a Csongrádi Színtársulat közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

XIV. Sárkányos Pünkösd Csongrádon – Újra vízre szállnak a csapatok!

cs3-szerkeszto

Zajlik az éves karbantartás a csongrádi uszodában

cs3-szerkeszto

„Stelázsi” ami több mint egy tankonyha – Önálló életre nevelés Csongrádon a Kisréti Otthonban

cs3-szerkeszto

A sakk összekötötte a világgal – a csongrádi Nagy Noémi 30 évesen a „nemzetközi elitben”

cs3-szerkeszto

35 éves fennállását ünnepelte a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

cs3-szerkeszto

70 felett is világszinten versenyez Tari László, akinek a víz az élete és nem engedi el soha

cs3-szerkeszto

Van jövő, ha akarsz tenni érte – A csongrádi Gulyás Norbi álma már valósággá vált

cs3-szerkeszto

Laczkó Zsolt: Egyszerűen senkik vagytok!

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto