Vélemény

Sergio Velasco: Itt az ideje, hogy Európa a saját útját járja

„Mi történt Európával? A nyugati fele az Egyesült Államok szövetségesévé, vagy mondjuk inkább úgy, hűséges szolgájává vált. Lekopírozta az istenített amerikai fejlődést. Félreértés ne essék, távol áll tőlem az Amerika-ellenesség: voltak nagyszerű figuráik, mint például Ronald Reagan. Ezzel együtt sajnos Európa megtanulta, hogyan kell jó vazallusnak lenni. Elveszítettük gazdasági vezető szerepünket. Jól látható volt ez a szerepvesztés a Covid-világjárvány idején és jól látható most is, az orosz–ukrán háború alatt. Úgy gondoltuk, rosszul, hogy kevés forrással rendelkezünk, és ezért más kontinensektől kell függnünk. Mindezek tetejébe politikusaink úgy döntöttek, nem törődnek országaikkal, és vajmi kevés érdeklődést mutatnak nemzeti jólétünk iránt. Eladták magukat a legtöbbet kínálónak.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök például rögtön a megválasztása után szaladt találkozni Soros György fiával, Alex Sorossal. Hasonlóképpen Ursula Von der Leyent sem érdekli Európa, és a legtöbb EP-képviselőt sem. Az Európai Parlament a bürokraták kiképzőtábora lett, ahol példátlan módon globalista politikusok gyakorlatoznak. A sok-sok piszokról pedig a média gondosan eltereli a figyelmet. Az Oroszország elleni szankciók egyértelműen mutatják, hogy sok európai politikus nem törődik saját polgárai jólétével. Úgy döntöttek, mindenért többet fogunk fizetni. Megkérdeztek erről minket? Egy frászt. (…)

A háború tarthatatlan helyzetbe hozta Európát. Azt ígérték nekünk, hogy a szankciók ellehetetlenítik majd a hadigépezetet, de nem tették, csak tovább szegényítették az európaiakat. Az ukránok számára is a békeszerződés a legjobb megoldás, hiszen az ártatlan állampolgárok semmiért nem okolhatók.

Itt az ideje, hogy az Egyesült Államok békén hagyja Európát! Ahogyan azt Trump elnök felismerte. Elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége háborúra buzdító plakátokkal szórta meg Budapest közterületeit. Ha Magyarország úgy döntött, hogy ennek a háborúnak a kimenetelére a legjobb megoldás a diplomáciai békejavaslat, akkor azt a nagykövetségnek tiszteletben kell tartania. Mit képzel az Egyesült Államok, hogy beleavatkozik más országok belügyei­be? David Pressman jobban tenné, ha saját országa ügyeivel foglalkozna, ahelyett, hogy egy másik ország belpolitikáját próbálja befolyásolni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: Hogy kezdődnek a háborúk?

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto

Az energiajogász Kapitány Istvánról: ha valakit nem szeretnék a hazám energiapolitikája közelében látni, az egy ilyen figura

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto

Radics Béla: Domain tolvajok jönnek-mennek. Kisstílű trollokból viszont soha nem lesz miniszterelnök!

cs3-szerkeszto

Hajdú Péter: sokan már a saját sikertelenségükért is a kormányt hibáztatják

cs3-szerkeszto

“Szavazzatok Orbán Viktorra, és így elkerülhetitek ugyanazt a szörnyű folyamatot, ami Svédországban történt”

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő világ! A családjaitok jövője a tét!

cs3-szerkeszto