A környező települések példáját követve Felgyőn is felmerült annak a gondolata, hogy legyen egy énekes csoport valamilyen formában. Először óvónők és szülők álltak össze énekelni, majd 2013-ban 15 fővel, megalakult a Felgyői Dalárda. Vezetésére Gombosné Szilágyi Erzsébetet kérték fel, aki akkor még óvónőként dolgozott, azóta már nyugdíjas. Csongrádi lakosként több szállal kötődött Felgyőhöz, leginkább az óvodához. A kezdeti időszakban még ők sem gondolták milyen kihívások előtt állnak. Az éneklés öröme volt az ami összetartotta a kis csapatot, majd egyre inkább megszokottá váltak a próbák. Hamarosan egy énekelni szerető baráti társasággá váltak. Az első fellépések leginkább helyi vagy falusi rendezvények voltak. Rövid idő elteltével, már szakmai szemmel nézve is nagyfokú fejlődésen mentek át és hamarosan eljött az ideje, hogy önmaguknak és Felgyőnek is bizonyítsanak. Öt év szorgalmas munka kellett ahhoz, hogy immár ismert dalárdaként részt vegyenek, az országos Ki- Mit- Tud?- on, ahol a szakmai zsűritől első nekifutásra is arany minősítést kaptak. Egy év elteltével a Népek Tánca- Népek Zenéje Fesztiválon az országos döntőig jutottak, ahol a legmagasabb arany minősítést kapták ismét a zsűritől. Számtalan felkérésnek tesznek eleget az óta is, és önálló hagyományokra épülő rendezvényt is szerveznek Felgyőn minden évben. A 2014 óta a Felgyői Népdalköri Találkozóra a környező településekről és városokból szép számmal érkeznek résztvevők, akikkel az évek folyamán szoros szakmai és baráti kapcsolatokat alakítottak ki. 2022 májusában Felgyő Község, Polgármesteri Elismerésben részesítette a dalárdát, közösségfejlesztő munkájukért és az elért eredményeikért. A 10 éve alakult kis csapat már sajnos nem a régi. A leginkább idős emberekből álló énekesek közül vannak, akik már csak az emlékekben élnek tovább. Az alakuló tagok közül kevesen, de tovább erősítik a sikeres csapatot. Jelenleg 12-en vannak és lelkesen készülnek hétről-hétre Felgyőn. Egyre változatosabb népdalcsokrokat állítanak össze és a citerás kíséret igazán még színvonalasabbá teszi az előadásukat. Ők egy igazi szeretettel teli kis társaság. Nem csak énekelés okoz számukra örömet, hanem az együtt töltött idő is. Minden egyes tagjuk születés- és névnapját is megünneplik a saját berkeiken belül, ahol az éneklés a legfőbb ajándék. Az eddigi sikereikre nagyon büszkék a település lakói és vezetői. Sok segítséget kapnak Felgyő Község Önkormányzatától és a Geda-Halom Egyesülettől. Hetente 1 alkalommal próbálnak és készülnek az előttük álló rendezvényekre.
„A mögöttünk álló 10 év bebizonyította számunkra, hogy a zene az éneklés az együttlét milyen jó hatással van az emberekre. Mi szeretetből énekelünk, és nagyon szeretünk énekelni. A visszajelzések nagyon hízelgőek, és bárhová megyünk szeretettel és tisztelettel fogadnak bennünket. Időnként elnézem az idősebb tagjainkat, ahogy fáradhatatlanul jönnek a próbákra a fellépésekre, és csodálattal tölt el mennyi energiát és erőt ad ez nekünk. Számunkra a hétköznap is ünnep, hiszen együtt lehetünk, és azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk. Egy-egy fellépés után mindig van idő a beszélgetésre, eszmecserékre, és fantasztikusan jó a hangulat. Amikor több száz ember együtt énekel annál nincs is szebb. Sajnos az évek során több társunkat is elvesztettük ezért az utóbbi években a létszámunk folyamatosan változik. Nagy öröm számunkra hogy a fiatalabb generáció is értékeli a munkánkat, így szeretnénk ha közülük is egyre többen erősítenék a csapatunkat. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeret énekelni és szívesen csatlakozna hozzánk.”- mondta el Gombosné Szilágyi Erzsébet a Felgyői Dalárda vezetője.
Fotók: Cs3 – Népdalköri találkozó Felgyőn, közös éneklés az Iskolásokkal
- Hirdetés -