Vélemény

Bohár Dániel: A független-objektívek és a templom

„A Telex nevű balliberális propagandagyár legnagyobb újítása, hogy a hajnali mise után letámadják a miniszterelnököt és erre még büszkék is. Riporterként mondom, hogy vannak helyzetek, amikor egész egyszerűen nem illik zavarni egy politikust, de más közszereplőt sem.

Tudom, hogy kissé pikánsnak hangzik a számból, amit mondok, illetve írok, de vannak a riportrekedésnek íratlan szabályai. Jegyzem meg ezt én, aki tényleg a végsőkig elmegy, hogy válaszokat kapjon a politikusoktól. Löktek már el, némultak el a kérdéseimtől, akartak leönteni vízzel és még egy csomó extrém dolog történt velem a rámenősségem miatt.

Azonban érdemes ismerni a határokat. Például soha nem kérdeztem politikust, miközben a gyermekével volt, soha nem zaklattam, ha jelezte, hogy magánjellegű programja van, ahogy akkor sem illik valakit letámadni, ha a családjával van. Ugyanebbe a kategóriába tartozik az is, ha mondjuk a miniszterelnök a napját hajlani misével kezdi. Ki az a félkegyelmű, akinek eszébe jut elmenni egy templomhoz és az imát épphogy befejező Orbán Viktort letámadja?

A történet természetesen nem arról szól, hogy a miniszterelnök nem válaszol kérdésekre, ahogy szól a balos hazugság. Ugyanezek a telexesek már több alkalommal is kérdezhették Orbánt, csak nyilván nem egy templomból kifelé, hanem egy sajtótájékoztatón. Ahol ennek a helye van.

A sztori lényege a templom, a vallás, a hit. A libsiknek ezek az értékek semmit nem jelentenek, hiszen ha jelentene, akkor nem mennének oda. Ezeknek az akcióknak a hergelés a lényegük. Hogy hergeljenek a miniszterelnök és a vallásos emberek ellen.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto