Ópusztaszer

Ismét sikeres évet zártak az ópusztaszeri polgárőrök

Közgyűlést tartott a Szeri Polgárőr Egyesület, Mucsi Antal elnök ismertette az eredményeket

A Szeri Polgárőr Egyesület 2022. november 19-én szűk körben tartotta meg a 2021. évi közgyűlését. Mucsi Antal elnök röviden ismertette 2021. eredményeit, és a következő év terveit.

“Nem volt komolyabb bűncselekmény a faluban és a tanyavilágban, ami nagymértékben köszönhető a rendszeres járőrözéseknek. Ehhez a sikerhez hozzájárult az a gépkocsi, amit 2021-ben meghirdetett Magyar Falu program pályázatán elnyert 5.000.000 Ft-ból és a helyi vállalkozók és magánszemélyek adományaiból sikerült megvásárolni. “

Az elnök röviden ismertette az egyesület 2021. évi beszámolóját, hangsúlyozta, hogy alapszabályukból adódóan elsődleges a település közbiztonságának megóvása, erősítése, intézmények, gazdasági egységek, valamint a magántulajdon védelme. A lakosság szolgálatában igyekszenek a vállalt feladatokat elvégezni. Jó a kapcsolatunk a lakossággal, intézményekkel és más civil szervezetekkel, a község önkormányzatával is. Együttműködési megállapodásunk van a Kisteleki Rendőr Főkapitánysággal, melynek keretében közös szolgálatot látunk el havi 2-3 alkalommal.

Szöveg és fotó: Erdélyi Jutka, Kistelek járási sajtóreferens

Hírszerkesztő: Magyari Béla



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ópusztaszer ünnepi titka egy vásár, ami közelebb hozza az embereket

cs3-szerkeszto

2026. július 3–5. között lesz a XII. Magyarok Országos Gyűlése – indul az önkéntestoborzás

cs3-szerkeszto

Izgalmas, érdekes, kevésbé ismert történeteket hallhatnak az érdeklődők a Feszty-körkép keletkezéséről Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Szent Márton-nap lesz az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

cs3-szerkeszto

Bezár az ópusztaszeri hulladékudvar

cs3-szerkeszto

Az ópusztaszeri Zoka, tizenkettedik válogatottságával képviselte vármegyénket és Magyarországot Milánóban

cs3-szerkeszto

Ittasan segített az árokba borult autósoknak – vádat emeltek ellene

Hurrá, megújul az ópusztaszeri játszótér!

Száz éve a hit, a remény és a szeretet temploma az Ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonya Templom