Térség

Halálos baleset a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely közelében

Halálos baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely közelében.

A helyszínen életét vesztette Hódmezővásárhelynél egy idősebb férfi, aki személyautójával a 47-es főút 203-as szelvényénél eddig tisztázatlan körülmények áttért a menetirány szerinti bal oldalba és ütközött fél frontálisan az éppen érkező fa szállító teherautóval.

Az ütközés ereje akkora volt, hogy a teherautó a szalagkorlátot átszakítva orral az út menti mély árokba fúródott. A főutat több órára lezárta a rendőrség.Úgy tudjuk a személyautós Szeged irányába tartott az elkerülő úton, amikor megtörtént a tragédia. A Citroen típusú jármű a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Az elhunyt személyt a tűzoltók csak feszítő vágó berendezések segítségével tudták kiszabadítani a járműből. Meg nem erősített információink szerint az elhunyt férfi szegedtől nem messze lakott és éppen hazafelé tartott. Az, hogy pontosan miért tért át és ütközött a teherautóval még a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. A teherautó vezetője is megsérült , őt úgy tudjuk kórházba szállították a helyszínről. A rendőrség a forgalmat elterelte a helyszínelés időtartamára.

A teherautó műszaki mentése feltehetőleg több időt vesz majd igénybe, mivel rakományát, ami több mázsa fa, át kell pakolni egy másik autóra. A Közút munkatársai a több méteres körbe szétszóródott alkatrészeket összeszedte és a főutat teljes szélességben letakarította, majd a rendőrség több mint négy óra lezárás után újra átadta a forgalmat a közlekedőknek.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2

Útfelújításokról tárgyalt Szabó István

cs3_szerk2

Még mindig nincs vége! Hétfő éjfélig meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

cs3_szerk2

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

cs3_szerk2

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2