Belföld

Nyáron is fennáll a szén-monoxid-mérgezés veszélye

Professional Gas Heating Technician with Gas Detector

A nyílt égésterű vízmelegítők működtetése miatt a fűtési szezon elmúltával, nyáron is fennáll a szén-monoxid-mérgezés veszélye – figyelmeztet az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

    Az OKF annak apropóján közölte ezt, hogy országszerte csak csütörtökön kilenc szén-monoxiddal kapcsolatos riasztást kaptak a tűzoltók, az év eddigi szakaszában pedig már 50 alkalommal kellett tragédia megakadályozása érdekében beavatkozniuk.
    Csütörtökön Budapesten, Sopronban és Zalaegerszegen is két-két helyen, de Keszthelyen, Salgótarjánban és Vácon is kivonultak a mérgező gáz miatt a tűzoltók – tették hozzá.
    Felhívták a figyelmet arra, hogy minden olyan vízmelegítő veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik, és nem biztosított környezetében a megfelelő levegő-utánpótlás. Ezért nem szabad például a fürdőszobák, konyhák felújítása, átalakítása, a nyílászárók cserélése során megszüntetni a szellőzőnyílásokat. Ha nincsenek légbevezetők, a nyílt lánggal működő vízmelegítő elhasználja a helyiség levegőjét és mérgező szén-monoxid fejlődik, ami már nagyon kis koncentrációban is halált okozhat.
    A mérgezés évről évre tíz-tizenöt áldozatot szed, ezért a szellőzés biztosításán túl fontos a vízmelegítők rendszeres, évenkénti szakszerű  ellenőrzése is – tartalmazza a közlemény.

MTI, fotó: EE



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Történelmi lépés: nyugati irányú gázimportszerződés születik, a részletekre figyel a világ

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kinek a kakaskodás és az agresszió, kinek a béke és a nyugalom. Tessék választani!

cs3_szerk2

Újabb leleplező felvétel: Tarr Zoltán nem csak Etyeken beszélt arról, hogy a Tisza a választásokig szándékosan titkolja a programját

cs3_szerk2

Vérhold ragyogott vasárnap este az égen – Ti láttátok?

cs3_szerk2

A baloldali elemző is kerek perec kijelentette: Orbán Viktor nyert, Magyar Péter veszített Kötcsén

cs3_szerk2

NAV: online is kérhető keresetkimutatás a hitelfelvételhez

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a választás a bizalomról szól

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

cs3_szerk2

Élőben mondták be a Tisza rendezvényén, hogy nem értenek egyet a fiatalok adómentességével

cs3_szerk2