Emlékezzünk csendben a hősökre, és álljon itt mementóként egy méltatlanul elfeledett olyan kordokumentum ami hű és egyben megrendítő képet ad azokról a napokról…
Stomm Marcel vezérőrnagy “BÚCSÚPARANCSA”.
1943. Február 1. “A m. kir. III. Hadtest 1943. január 12-től kezdődően a doni állások kézben tartásáért súlyos, veszteséges harcot vívott. Az urivi áttörés következményeként a 2. hadseregtől elválasztva a Korpsgruppe Siebert alárendeltségébe került. Ebben az alárendeltségben több mint 12 napon át biztosította a német 2. hadsereg tervszerű visszavonulásához szükséges időt. A harcokban a magyar csapatok emberfeletti hősiességről tettek bizonyságot. A mindinkább fellépő lőszer – és élelemhiány, párosulva a szokatlan nagy hideggel, megtörte a védők ellenálló erejét. E perctől kezdve a német hadvezetés számára csak tehertételt jelentettünk. Elöljáró parancsnokomnak ismételten bejelentettem csapataim helyzetét, kérve azok kivonását, egy hátsó helyen való pihentetését és újból való szervezését. Sajnos, ez nem történt meg, hanem lőszer, élelem és fedél nélkül a puszta havon szenvedtétek az orosz tél borzalmas éjszakáit. Láttam rajtatok, hogy napról napra sorvad testi és lelki erőtök, és hogy valamennyien a biztos pusztulás elé tekintünk. A német hadvezetés súlyos helyzetében még az élelmet sem tudta biztosítani. A mai nappal Siebert tábornok úrtól azt a parancsot kaptam, hogy vezesselek benneteket az Olim pataktól nyugatra eső területre, ahol keresztül tudjuk magunkat törni nyugat felé azon az orosz hadseregen keresztül, amelyet német hadsereg teljesen felszerelt, teljes harcértékű hadosztályai sem voltak képesek áttörni. E parancsot én nem tudom nektek továbbadni, mert nincsen értelme, hogy az agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral tehetetlenül pusztuljanak el. A magyar nép történetében többször előfordult hasonló helyzetben, hogy egyes merész parancsnokok vezetése alatt még hihetetlen távolságokra is áttörtek. Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mert élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok. A magyar haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni a hős fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben. Isten Veletek, Magyar Honvédek! “. – gróf Stomm vezérőrnagy hadtestparancsnok.
És még csupán annyit fűzök hozzá, hogy édesapám hazatért a Dontól, így születhettem meg én. Hálát adok érte a sorsnak!
Írta: Kormányos Lajos
- Hirdetés -