Térség

Jövő januártól emelkedik a gyod összege

Jövő év január 1-jétől a minimálbér szintjére emelkedik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Debrecenben.

    Novák Katalin a helyi családsegítő és gyermekjóléti központban tett látogatását követően elmondta, a kormány 2019. január 1-jén vezette be a gyodot, ezt a támogatási formát a halmozottan sérült, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek családjai igényelhetnek.
    A gyod összege jelenleg havi 147 ezer forint, de jövőre ez ismét emelkedik és eléri a minimálbér szintjét – mondta a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a kormány 2019 óta több lépésben emelte az akkor még ápolási díjnak nevezett juttatás összegét.
    A gyod emelése jelentős segítség lesz a súlyosan, halmozottan sérült, önellátásra képtelen gyermekeket nevelő családoknak – tette hozzá Novák Katalin.
    Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere arról beszélt: a családpolitikában és a családok támogatásában komoly együttműködés alakult ki az elmúlt tizenegy évben a város és kormány között.
    A normatív támogatások növekedésének köszönhetően egyre nagyobb keretösszegből gazdálkodhat az önkormányzat a szociális és családvédelmi területen, 2021-ben Debrecenben erre a célra több mint 4,2 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta a város vezetője.
    Példaként említette, hogy a családsegítő és gyermekjóléti központ épülete-  részben a kormány és az önkormányzat, részben európai uniós támogatásnak köszönhetően – csaknem 600 millió forintból készült el 2017-ben.
   

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Szabó István: A választók a nyugalomról és a jövőről döntenek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lett Csongrád 03 új országgyűlési képviselője

cs3-szerkeszto

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

cs3-szerkeszto

Elkezdődött a gólyák párzási időszaka, hamarosan érkeznek a fiókák

cs3-szerkeszto

A tiszások megfenyegették Varga Ferencet

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc: Nem engedek a zsarolásnak!

cs3-szerkeszto

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto