Szentes

Kedden indul a Tóth József Színház és Vigadó bérleteinek értékesítése

Augusztus 3-án, kedden elindul a Tóth József Színház és Vigadó bérleteinek értékesítése. Bérletvásárlása a Szentes Házban lesz lehetőségük az érdeklődőknek.

A Tóth József Színház és Vigadó tervei közt szerepel az első 4 hónapban 4 felnőtt színházi előadás 4 bérletben (4x 300 fő), 4 gyerek előadás szintén 4 bérletben (4×300 fő), amelyek ebben az évadban a Békéscsabai Jókai Színház idei bemutatói közül kerülnek a szentesi színpadra valamint 2 jeggyel látogatható meghívott előadás akár Budapestről, akár az ország más városaiból.

Természetesen a bérletes előadásokra is lehet majd jegyet vásárolni, a szabad helyek függvényében. Tervezik még a Szentesi Szalon beindítását is, ahol közművelődési, kamara jellegű művészeti illetve tudományos-ismeretterjesztő programokkal készülnek, amelyek ingyenesek lesznek.

Az első 4 hónap (szeptembertől-decemberig) programját és bérletházait az intézmény honlapján (www.tothjozsefszinhaz.hu) megtekinthetik az érdeklődők.

Bérletvásárlásra az alábbi időpontokban lesz lehetőség a Szentes Házban:

Augusztus 3. (kedd) 14.00-18.00
Augusztus 5. (csütörtök) 14.00-18.00
Augusztus 7. (szombat) 9.00-12.00

—————————————

Augusztus 10. (kedd) 16.00-18.00
Augusztus 12. (csütörtök) 16.00-18.00
Augusztus 14. (szombat) 10.00-12.00

—————————————-

Augusztus 17. (kedd) 16.00-18.00
Augusztus 19. (csütörtök) 16.00-18.00
Augusztus 21. (szombat) 10.00-12.00

—————————————–

Augusztus 24. (kedd) 16.00-18.00
Augusztus 26. (csütörtök) 16.00-18.00
Augusztus 28. (szombat) 10.00-12.00

——————————————

Augusztus 31. (kedd) 16.00-18.00

Az árakról és további információkról a Tóth József Színház és Vigadó honlapján olvashatnak: www.tothjozsefszinhaz.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: a szentesi kórház fejlesztése nem csupán egy beruházás, hanem egy közös ügy, amely mögött összefogás és hosszú távú elköteleződés áll

cs3-szerkeszto

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto