Csongrád Sport

Ifjúsági Úszó Európa Bajnokságra kvalifikált Pető Bence

Pető Bence július első hetében Rómában vesz részt az úszó Európa Bajnokságon, ahol 3 számban is képviseli hazánkat és Csongrád városát.

A Csongrádi Uszodában a délutánok az edzésektől hangosak, szerencsére egyre több gyerek választja a vízi sportot valamilyen formában. Egy sávban éveken keresztül, ugyanazt a fiatal fiút láttuk, ahogy csendben csak a levegőért fordul a feje, úszik  rója a kilométereket. Pető Bence 6 évesen került Fábián Vince úszóedző kezei alá, akivel az azóta eltelt 13 év alatt egy rendkívüli, és eredményes kapcsolat alakult ki. Ők ketten tökéletes összhangban kezdik és végzik az edzéseket a mai napig. Nincs hangos szó, csak az időmérő óra kattan, és a víz csobban. Csendben, kitartóan, összpontosítva úszik Bence, majd megbeszélik, mire kell figyelnie, hogyan alakul részeredmény, összpontosítás, koncentráció és még hosszasan lehetne sorolni a sok szakmai tanácsot, amelyekkel egy 18 éves úszó az Európa Bajnokságra megússza a szintidőt. Egy kis város életében hatalmas sikernek számít, amikor a fiatalok kijutnak egy földrész versengésére. Bencén hatalmas volt a nyomás, hiszen idén érettségizett, a korona vírus is nehezítette a felkészülést, és az utolsó éve az ifjúsági korosztályban. Sok hosszú távú döntést kellett meghoznia, mind ezek mellett a versenyre koncentrálnia. Fábián Vince, Bence edzője elmesélte, hogy nagyon sok szakirodalmat olvastak el, tudatosan készültek nem csak fizikailag, hanem mentálisan is, és Bence családja is teljes mértékben együttműködő. A motiváció adott volt, hiszen a fiatal úszó, évek óta országos bajnokságok élmezőnyébe szerepel. 6 éves korától az úszás és a tanulás tölti ki a mindennapjait, aminek mára beérett a gyümölcse. Egy egész ország szurkolhat ennek a csongrádi srácnak, aki hazánkat és Csongrád városát, képviseli ezen a rangos versenyen, 50 és 100 méter pillangóúszásban, illetve a 4×100 méteres váltóban. Bence egyik álma valóra vált, de ezzel még nincs vége. Mint mondta, nagy megnyugvást jelent, hogy a szintidőt megúszta, amiért annyit dolgoztak, illetve túl van az érettségin, így már nyugodtan készülhet a következő, szűk 3 hétben. Várja az egyetem, ami sajnos elszakítja majd a szülővárosától, és az edzőjétől, akivel az eltöltött időszak alatt nagyon sokat tanult szakmailag, akivel megbeszélhette amit mások lehet csak a haveroknak mondanak el, és aki mindig bízott a tehetségében a kitartásában. . Addig azonban még előtte áll az EB Rómában. Címeres mezben, sok tehetséges úszó között, 13 év kemény munkájával. Hajrá Bence!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ma is szépült Csongrád 

cs3_szerk2

Éjszakai fociláz Derekegyházán – jön a IV. Szent István napi Éjszakai Focikupa!

cs3_szerk2

Jön Csongrád legnagyobb fesztiválja, változik a forgalom is!

cs3_szerk2

Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre

cs3_szerk2

Megható színházi est a Kisréti Otthonban

cs3_szerk2

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc

Gömölye, nyári alma, cukkini… kedves árusokkal beszélgettünk a csongrádi piacon 

kissferenc

Tiszta udvar, rendes ház Csongrád szebbé válik!

cs3_szerk2