Vélemény

Frank Füredi: A szabadság hangja

„Mióta az eszemet tudom, mindig is futballmeccsre járó ember voltam, de olyan lelkesítő élményben, mint most, még soha nem volt részem.

A budapesti magyar-francia futballmeccs több volt közönséges EB- csoportmérkőzésnél.

A szurkolói zónába érve egy csoport srácon akad meg a tekintetem, akik a térdelés szokását bíráló molinót emelnek a magasba. A kép féltérdre ereszkedő embert ábrázol, ferde vonallal áthúzva – ezek a srácok elutasítják ezt a lealacsonyító gesztust.

A molinó körül sürgölődő fiatalok közül Gergellyel és Sanyival elegyedem szóba. Elmagyarázzák, miért tartották fontosnak, hogy tiltakozzanak a térdelés angol-amerikai gesztusa ellen. – Mi mások vagyunk – mondja Sanyi. – Büszke emberek, akik senki előtt nem hajlanak meg.

A néhány lépéssel odébb álló Orsolya azt fejtegeti, hogy a féltérdre ereszkedés rituáléjának semmi köze a rasszizmus elutasításához. – Újfajta szenteskedés ez, a gyomrom is felfordul tőle.

A fiatalok egymás után bizonygatják, hogy mi magyarok márpedig nem vesszük át ezt a marhaságot. Külön is dühíti őket, hogy amikor egy előkészületi meccsen kifütyülték a féltérdre ereszkedő ír csapatot, a nyugati sajtó rasszistának minősítette őket. Úgy érzik, a nyugati média afféle gyarmati népségnek tekinti, s mint ilyeneket, minduntalan leckézteti őket. Elegük van, ezért készítették el a molinót.

Ezekkel a fiatal szurkolókkal beszélgetve olyan érzése támad az embernek, mintha nagyot szippantana a józan ész levegőjéből. Zsongásuk ragályos; nemcsak a józan ész, hanem a szabadság szellemét is érezni a forró, koranyári levegőben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kaszab Zoltán: Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

cs3_szerk2

Moderari: Vitnyéd – Csermajor

cs3_szerk2

Egy választás margójára politikai hovatartozás nélkül

cs3_szerk2

Moderari: Az apátsági cukrászdás számlával kapcsolatban jutott eszembe

cs3_szerk2

Újhelyi István: Orbántól valóban érdemi politikai teljesítmény, hogy tető alá hozta a létszámát tekintve harmadik legerősebb EP-frakciót

cs3_szerk2

Deák Dániel: Pánikba estek a balliberális oldalon

cs3_szerk2

Eldőlt: Magyar Péter nem politikus, hanem szektavezér

cs3_szerk2

Olvasónk, András: Hoztam 3 lehetséges okot, ami miatt a polgármester és Varga Feri harcol a szentesi iskolák ellen

cs3_szerk2

Dunai Ede: Megőrülök ettől az “ez a realitás” dumától

cs3_szerk2