Kistelek

Újabb évet zárt a KITE a Bozsik programban

A Bozsik Programban harmadik éve csoport központként tevékenykedő Kisteleki Testedző Egyesület lezárta a 2020-as évet, amely igen csak eseménydús és sikeres volt a lehetőségekhez mérten.

Több éve csatlakozott a Kisteleki Testedző Egyesület a Bozsik programhoz. A tárgyi és személyi feltételeket is úgy alakították, hogy minden szempontból megfeleljenek az elvárásoknak. A kitartó munkának köszönhetően három éve csoportközponttá váltak. Térségünkben egyébként Mórahalom mellett a legkisebb lélekszámú település, amely ezt a lehetőséget megkapta. Ez azt eredményezte, hogy a környező települések is itt rendezik meg az aktuális tornákat, mint Csólyospálos, Üllés, Balástya, Szatymaz, és a házigazda Kistelek. Az U7 és U9 esetében fesztiválokat rendeznek, míg az U11 és U13 korosztályokban tornákat. A óvodás korosztály a lehető legnagyobb létszámban volt jelen ezeken az eseményeken. Éves szinten öt tornát és négy fesztivált bonyolítottak le. Az idei évben szeptember elején szervezték meg az utolsó tornát, és novemberben az utolsó fesztivált, így minden lehetőséget kihasználtak, amit a Korona vírus veszély helyzet engedett. Dancsok Csaba szakosztályvezető az U13 és az U9 csoportvezetője, míg Czeigersmidt Roland az U7 és U11 edzőjeként szerepel a szervezett rendezvényeken. Az edzői feladatok sok odafigyelést igényelnek az egyes korosztálynál, míg a gyakorlati részben sok technikai elem alkalmazását is gyakorolják egyben. Minden tornát és fesztivált sikeresen zártak, hiszen egy-egy alkalommal, közel 22-23 csapat volt jelen különböző korosztályokban. Nagy lehetőség ez a tehetség gondozás szempontjából is, hiszen bajnokságon kívül is adott a lehetőség a gyakorlásra az egymás játékának megismerésére, a csapatszellem alakítására az egymásért való közös küzdelem gyakorlására. Az sem egy utolsó szempont a KITE szemszögéből nézve, hogy a mérkőzéseket helyben játsszák, nem kell utaztatni a gyerekeket, annak ellenére, hogy a lehetőség ehhez is teljes mértékben adott. A 2020-as év egyik hozadéka, hogy a legnagyobb gyereklétszámmal tudtak szervezni, amely egy ekkora település esetében kimagasló eredménynek számít. Az U7-ben 3 csapattal neveztek, ami szám szerint 9 játékost jelent, ennek ellenére 17 gyerekkel tudnak részt venni, ami szinte 6 csapatnak felel meg, és még csak egy korosztályt említettünk. Mivel a legfontosabb cél a labdarúgás megszerettetése, nem az eredmény a fontos. Ennek ellenére a gyerekek kis hősökként küzdenek a pályán, és hihetetlen az öröm, amit egy gól berúgásánál láthatunk a gyerekek arcán. Számukra ez nem csak óriási élmény, hanem meghatározó is a generációs sportnevelés szempontjából. Megyénkben Kistelek mellett, Szentesen, Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon van csoportközpont, ahol szintén hasonló eredményekkel dolgoznak a szakemberek.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell számítani Kisteleken – mutatjuk, mikor!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Elátkozott csokoládé nyomában – halloweeni kalandra várják a bátrakat a Kisteleki Múzeumban!

cs3-szerkeszto

Kisteleken és Szentesen zárul a Cselekvő emlékezet hadisírgondozó program

cs3-szerkeszto

86 évesen is szépíti Kisteleket – egy idős néni példája még a polgármestert is meghatotta

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto

Sajtok, finom falatok és hajnalig tartó mulatság – jön a 26. Kisteleki Gasztronómiai Fesztivál!

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto